2023. december 5., kedd
FONTOS

Címke: megemlékezés

A trianoni döntésre emlékeztek a csigakerti székelykapunál

  Nem felejtünk, és minden nap dolgoznunk kell azért, hogy megőrizzük kultúránkat – mondta Görgényi Ernő polgármester a vasárnap délutáni Nemzeti Összetartozás Napján, a Csigakerti székelykapunál tartott megemlékezésen. Az eseményen Tege Antal színművész és a Calliope Színjátszó Kör közreműködött. Az egyházak képviselőinek megemlékezését a koszorúzás követte, a program a székely …

Tovább »

A hősökre emlékeztek a Göndöcs-kertben

  A Göndöcs-kerti emlékműnél koszorúztak kedd délelőtt a gyulai önkormányzat képviselői. A Magyar Hősök Emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják, ekkor azon magyar katonák és civilek alakját idézik fel, akik az életüket áldozták a hazáért. Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott, az elhunyt gyulai polgárok emléke is arra kötelezi a most élőket, …

Tovább »

A 90 éves Sebestény Istvánné Erzsike nénit köszöntötték

  Görgényi Ernő polgármester virággal és emléklappal, Vigné Fábián Diána körzeti képviselő és Csige Gábor jegyző pedig tortával köszöntötte a 90 éves Sebestény Istvánnét. Erzsike néni tősgyökeres gyulai családba született 1933. május 24-én. Heten voltak testvérek, közőlük 88 esztendős öccse és 92 éves nővére él még. A szépkorú gyermekkora olyan volt, …

Tovább »

Tábla emlékeztet Iványi Jánosra az Árpád utcában

  2022 decemberében Pocsay Gábor és Dudás Mihály leplezte le Iványi János emléktábláját a Békés Megyei Központi kórház gyulai belgyógyászati osztályán, hétfőn pedig a gyulai díszpolgár egykori, Árpád utcai házának falán leplezett le egy másik táblát a 2014-ben elhunyt főorvos unokája, Iványi Márton és Görgényi Ernő gyulai polgármester. Az eseményen …

Tovább »

A gyulai németek letelepedésére emlékeztek az Implomban

  A német nemzetiség betelepítéséről és hagyományairól szóló esemény jelentőségét hangsúlyozta az Implom iskolában Kónya István alpolgármester, aki a programsorozat szerdai, záró eseményén vett részt. Közel egy hónapig próbálták a tanulók azt a színdarabot, melyben Harruckern János és felesége volt a főszereplő. A német nyelven előadott produkció Békés vármegye újratelepítését mutatta …

Tovább »

Iskolatörténeti kiállítást nyílt a Karácsonyi gimnáziumban

  A Karácsonyi iskola énekkarának műsorával kezdődött az az iskolatörténeti kiállítás melyet a gimnáziumban nyitottak meg. Összesen négy évfordulót ünnepel ebben a tanévben az intézmény. 130 éve kelt a gimnázium alapítólevele, 120 éve indult el az oktatás, 80 éve névadó Karácsonyi János, valamint 3 évtizede indult újra útjára a katolikus …

Tovább »

Így ünnepelték Gyulán március tizenötödikét

A Calliope színjátszó kör produkciójával és a Kossuth-szobor megkoszorúzásával a kezdődött a március 15-ei, ünnepi program Gyulán. Az előrejelzések szerint kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt kedd délután az a döntés született, hogy a városháza dísztermében tartják a Petőfi térre tervezett programot. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepség résztvevői …

Tovább »

A március tizenötödikei ünnepségre fejeződnek be a Petőfi téri munkálatok

    Már tavaly ősszel elkezdődött  a gyulai Petőfi tér rekonstrukciója, akkor favizsgáló szakemberek az úgynevezett fakopp vizsgálatot végezték el azokon a növényeken, melyeknél a szemrevételezés után felmerült a gyanú, hogy nincsenek jó állapotban. A fák egy részénél az elvégzett vizsgálat megerősítette az előzetes észrevételeket, ezen a felvételen az látható, …

Tovább »