Rengeteg a vadmák, vagy ismertebb nevén pipacs a határban, a Kígyósi-pusztán. Mindez annak is köszönhető, hogy az elmúlt hetekben jóval több eső esett, mint tavaly. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület vezető elmondta, nemcsak a pipacs, hanem az összes többi növény is szépen fejlődik ebben az időben. Az alacsonyan fekvő területen …
Tovább »Békésben is tovább folytatódik a földértékesítési program
Békés vármegyében 15 településen, 56 tagban mintegy 1500 hektár újabb állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz július 6-14. között. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását segíti. A kormány által 2015-ben meghirdetett „Földet a gazdáknak!” program folytatásaként, országosan újabb mintegy 22 ezer hektár …
Tovább »Megkezdődött a méhészeti szezon
A repce virágzása egyben a méhészeti szezon kezdetét is jelenti, a virágzást követően indul a méz begyűjtése, a pergetés, a feldolgozás. Árgyelán János méhészeti szaktanácsadó azt mondta, az időjárás idén sem kedvezett a méztermelőknek, így nem számítanak bő termésre a szezonálisan első hazai mézfajtából, a repcemézből. A hungarikumnak számító magyar …
Tovább »Az oltással és az ültetéssel foglalkoztak a gazdaudvarban
Meg nem múlt el az oltás szezonja, ezért ezzel a témával is foglalkoztak a napokban megrendezett, gyulai program résztvevői a gazdaudvarban. Mint ismert, az oltás során mindkét, érintett növényi részen sebet kell ejteni, a gyümölcstermő fák és cserjék esetében, kellő gondosság esetén a két rész összenő, és sok örömöt …
Tovább »Értékesítési gondokkal küzdenek a vármegyei méhészek
Az időjárás szempontjából jól az indult a 2023-as év a Békés vármegyében tevékenykedő méhészek számára. Enyhe volt az idő, ez pedig megkönnyítette a meglévő állomány áttelelését, a méhcsaládok általában jó erőben indultak az első tavaszi kirajzásra. Kevésbé rózsás a helyzet akkor, ha a méhészkedés értékesítési oldalát nézzük. Az Európai …
Tovább »Jelenleg a talajelőkészítés zajlik a Gyulai Agrár Zrt területein
Tavaly augusztusban a téli tömegtakarmány egy részének betakarítása zajlott a Gyulai Agrár Zrt területén. Ancsin Péter ügyvezető akkor azt mondta, az aszály miatt néhány héttel korábban már levágtak egy jelentős kukoricatáblát, melynek szerény volt a minősége. Az aszály miatt sem megnőni, sem termékenyülni nem tudott a kukorica. Ezért cső …
Tovább »Az első hivatásos növényvédelmi drónpilóták vették át bizonyítványukat Szarvason
Megújította a korábban kötött stratégiai partnerségi szerződését a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szarvason. Az utóbbi jogelődjével, a Szent István Egyetemmel 2017-ben írták alá az együttműködést. Gyuricza Csaba rektor a szerdai eseményen kiemelte, az elmúlt egy, másfél évben több, mint egymilliárd forint értékben hajtottak végre …
Tovább »Nehéz időszakra számít a VOSZ megyei elnöke
Egy amúgy sem túl jó gazdasági helyzetben lévő térségben az energiaárak emelkedése jóval több problémát okoz majd, bár ezek egyelőre nem feltétlenül látszanak – jelentette ki a közel kétezer taggal bíró, vállalkozókat tömörítő szervezet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke. Nagy Mihály László elmondta, nemcsak az ipari ágazatban, …
Tovább »Bő száz éves hagyomány Gyulán a sorfák téli gallyazása
Szerda délelőtt a Kulcs utcában dolgoztak a Gyulai Közüzemi Kft munkatársai, a cég szakemberei az itteni gömbkőriseket gallyazták. Ez a munka klasszikus téli feladatnak számít, mint Bányai György üzemvezető helyettes elmondta, ez immár több, mint száz éves hagyomány a városban, legalábbis a városi kezelésű utcai fasorok, vagy a parkokban …
Tovább »Közel 30 mázsa hal pusztult el tavaly a Wesselényi-tóban
A tavalyi év aszályos időszaka a városban található záportározókra is kedvezőtlen hatással volt. Nem esett érdemi csapadék hosszú hónapokig, ezért a városi körtöltés mellet található tavak, a Kisökörjárás 2, a Poklás-csatorna, a Hunyadi-, az Erkel-, valamint a Rákóczi-tó és a Hősök tava is vízhiánnyal szenvedett. A Wesselényi-tó Gyula …
Tovább »