2025. május 16., péntek
FONTOS

Címke: oktatás

Újra lesz EDÜ – 500 fiatalt várnak Gyulára

  200 jelentkezés érkezett az EDÜ idei programjaira – hangzott el a csütörtök délelőtt, a Göndöcs kertben megtartott sajtótájékoztatón. Közel 500 ember érkezik, és lép fel a különböző kategóriában a május 29-e és június elseje között megrendezett Erkel Diákünnepeken. A versenyprogramok időszaka elég intenzív, ezért tartanak egy közösségi programokra fókuszáló, …

Tovább »

3Téma – Beke Szilvia

A februárban kezdődő korszerűsítési munkák végeztével, mintegy ötven százalékos energetikai felhasználás-csökkenéssel számolnak a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán – számolt be a 3Témában Beke Szilvia dékánhelyettes. A Szent István utcai építkezés a tervek szerint halad, novemberi befejezéssel.

Tovább »

Jó ütemben halad a felújítás a GFE gyulai campusán

  A jelenlegi energetikai költség felére számítanak a korszerűsítés befejeztével a GFE gyulai karán – számolt be a 3Témában Beke Szilvia dékánhelyettes. A Szent István utcai építkezés a tervek szerint halad, novemberi befejezéssel. A Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán februárban indult a Szent István utcai létesítmény jelentős volumenű energetikai korszerűsítése. …

Tovább »

Vendéglátós siker a GFE békési intézményében

  Arany minősítéssel tértek haza a GFE Békési technikumának diákjai a közelmúltban rendezett  országos megmérettetésről. A vendégtéri szaktechnikus tanulók a helyi termékekre építették versenymunkájukat. Az országos szolnoki verseny népszerűségét mutatja, hogy közel ötven csapat nevezett az idei Pelikán Kupára a szakács, cukrász, pincér, barista és pék szakmákat tanulók köréből.  A …

Tovább »

Kepenyes Pálra emlékeztek a zeneiskolában

Az orosházi fiatalok fellépésével kezdődött péntek délelőtt a gyulai zeneiskolában a Kepenyes Pál emlékkurzus. A vármegye több helyszínéről érkezett diákok számára a szakmai programot Linczenbold Gábor debreceni klarinét és szaxofon tanár vezette, aki a két hangszer közötti különbségek mellett a hasonlóságokra is felhívta a figyelmet. Az egész napos rendezvény fontos …

Tovább »

A toleranciát, az együttműködést népszerűsíti a Kapkodd a lábad sor- és váltóverseny

  Egy dobókockával kellett dobni, majd a kidobott számmal feltüntetett babzsákot kellett futva elvinni a csapathoz. Ez volt az első feladat azon a Kapkodd a lábad elnevezésű sor-és váltóversenyen, melyet csütörtök délelőtt rendeztek meg a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A csapatok tagjait úgy válogatták össze, hogy azokba valamennyi iskolából kerüljön …

Tovább »

24. alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt Gyulán

  A hagyományokhoz híven nyitó áhítattal kezdődött péntek délelőtt az Országos Bibliai Történetmondó Verseny Gyulán. Baráth János református lelkipásztor kiemelte, a Magyarországi Református Egyházban 2025 az ifjúsági szolgálat éve, ennek jegyében hirdették meg az idei versenyt, melynek központi témája “Ifjúság a Bibliában.” Az áhítatot követően a Magvető általános iskolában kezdődött …

Tovább »

Közigazgatási ismereteket oktatnak a békéscsabai Andrássyban

A kormányhivatal békéscsabai központjában tartott sajtótájékoztatón számoltak be arról az együttműködésről, mely révén közigazgatási ismereteket tanulhatnak a jövőben a békéscsabai, középiskolás fiatalok. A kormányhivatal 2024-ben állapodott meg arról az Andrássy gimnáziummal, hogy a felmerülő igények miatt elindítanak egy ilyen tantárgyat. Ennek első lépése egy akkreditációs folyamat volt, most pedig a …

Tovább »

Elballagtak a gyulai középiskolákból

Április 30-a és május 2-a között elballagtak a gyulai középfokú intézmények diákja. A fürdőváros öt iskolájának 330 végzőse búcsúzott, többségüknek hétfőn az írásbeli érettségi vizsgák is megkezdődtek. A városi középiskolai ballagások sorát az Erkel Ferenc gimnázium nyitotta szerda délelőtt, ahol négy osztály kilencvenhat diákja köszönt el az alma matertől. A …

Tovább »

Békés vármegyében 4552-en érettségiznek a tavaszi időszakban

Harminckilenc tantárgyból, 46 intézményben, 116 vizsgabizottság előtt 4552-en kezdik meg a 2025-ös tavaszi érettségi szezont Békés vármegyében. Az írásbeli érettségi vizsgák május 5. és május 23. között zajlanak, a maturálás a szóbelivel június 3-tól július 2-ig tart. Békés vármegyében is az első írásbeli vizsganapon május 5-én, hétfőn magyar nyelv és …

Tovább »