2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Címke: oktatás

Honvédelmi alapismereteket tanulhatnak a diákok a Kemény Gábor Technikumban

  Együttműködési megállapodást kötött a békéscsabai Kemény Gábor Technikum a Magyar Honvédséggel. Az iskolában bevezetik a Honvéd kadét programot, melynek célja a hazafias nevelés. A 2022/23-as tanévtől honvédelmi alapismeretek tantárgyat tanulhatnak ez erre jelentkező tanulók, emellett a jövőben különböző honvédelmi versenyeken is részt vehetnek. Az általános iskolás, nyolcadik osztályos tanulók …

Tovább »

85 végzős harruckernes diákra tűzték fel a szalagot

  Idén a járvány miatt szigorított intézkedésekkel, péntek kora délután tartották a Harruckern iskola szalagavatóját. A korábbi évekkel ellentétben idén mindössze 300 hozzátartozó vett részt az ünnepségen. A 2021/2022-es tanévben 85 végzős diákra tűzték fel a szalagot. Mérföldkőhöz érkeztek a végzősök, hiszen eddigi életük hamarosan véget ér. A végzős Tokai …

Tovább »

Új hegesztő tanműhelyet adtak át Gyulán

  Egy korszerű eszközökkel felszerelt hegesztő tanműhelyet adtak át és mutattak be csütörtökön a gyulai Harruckern iskolában. Az előkészítési munkálatokból a diákok is kivették a részüket, sokmindent saját maguk készítettek el. Az érintett diákok és tanáraik már várták azt, hogy birtokba vehessék a területet. Az itt folyó munka mindenben megfelel …

Tovább »

29 végzős, karácsonyis diákra tűzték fel a szalagot

Péntek késő délután rendezték meg a művelődési központban a Karácsonyi János katolikus gimnázium szalagavató ünnepségét. Az eseményen 29 végzős kapta a meg a felnőtté válás jelképeként is értelmezhető szalagot. Kovács Péter plébános a közösség erejének fontosságát hangsúlyozta. Görgényi Ernő polgármester a diákok számára fontos kapaszkodókról, gyökerekről beszélt, kiemelve a zöld …

Tovább »

Megyegyűlés novemberben – oktatás, ár- és belvízhelyzet napirenden

  A 2021-es év utolsó, munkaprogram szerinti ülésén több fontos téma került napirendre. Tájékoztatót tárgyalt meg a testület a megye ár- és belvízhelyzetéről, az oktatás helyzetéről, a szakképzésről. Békés megye ár- és belvízhelyzetéről Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője számolt be. Elmondta, hogy mind személyi állományban, mind a védművek …

Tovább »

Kihirdették a városi diákönkormányzat pályázatának eredményeit

  A napokban kihirdették a Gyulai Ifjúsági Központban az általános – és középiskolák számára meghirdetett pályázat eredményeit, melyre diákönkormányzatok adhattak be pályázatot. Az elbírálásnál fontos szempont volt, hogy a pályázati űrlapon formailag minden ki volt-e töltve, volt-e a pályázatnak címe, megfelelt-e a kiírásban megfelelteknek, miszerint a fiataloknak csapatépítést közösségszervezést, szabadidős …

Tovább »

Megrendezték a Harruckern Kupát a gyulai bowlingpályán

  Hagyományteremtő céllal először rendezték meg a Harruckern Kupát a gyulai bowlingpályán. A megmérettetésen az Esély Pedagógia Központ Pánczél Imre Tagintézményének és a Harruckern SE fiataljai mérték össze tudásukat az idén tavasszal átadott, négysávos pályán. A kupát végül Herczeg János nyerte. Szombati György Zoltán a bowlingban azt szereti a legjobban, …

Tovább »

Az Airbus is bemutatkozott a Trefort iskola nyílt napján

  Több neves cég, köztük a Gyulán új üzemet építő Airbus is bemutatkozott péntek délelőtt, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort tagiskolája által szervezett nyílt napon. Az intézmény programja elsősorban a gépész és villamos szakmák köré szerveződött. A pénteki nyílt napon sokan érdeklődtek a Trefort képzései iránt. Kiss Mihály igazgató kiemelte, …

Tovább »

Továbbtanulási börzét tartottak Gyulán

  Idén negyedik alkalommal tartották meg a továbbtanulási börzét Gyulán, a művelődési központban. A 7. és 8. osztályos fiatalok számára megtartott programon idén 18 iskola képviseltette magát Békés megye különböző részeiből. Az iskolák, technikumok különféle bemutatóval készültek a fiataloknak. A Harruckern standjánál az újraélesztés technikájával is megismerkedhettek a diákok, és …

Tovább »

Rendőr Robi a kétegyházi óvodákban

Ovi-zsaru programban tanulnak a veszélyekről és a biztonságról a Békés megyei nagyközségben élő kisgyermekek. Mindkét óvodában működik a rendőrségnek a kisgyermekek biztonságra nevelését segítő programja Kétegyházán. Az egyik intézményben korábban már volt Ovi-Zsaru foglalkozás, 2021. október 13-án azonban egy újabb szereplővel kiegészülve indultak el a játékos, de tanulságos, tartalmas beszélgetések. …

Tovább »