2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Címke: oktatás

Sztárokkal várja a diákokat a megújult EDÜ

Immár 28. alkalommal rendezik meg az 1963-ban életre hívott EDÜ-t. A kétévente megrendezett kulturális esemény Magyarország középiskolás diákjait szólítja meg. Az elmúlt több, mint 50 év alatt egyike a két, még megmaradt országos, középiskolás diáktalálkozónak. Az idei EDÜ előkészületeiben a diákok nagyban kiveszik részüket. A megújulás során a legfontosabb célja …

Tovább »

Gyulán versenyeztek a Kárpát-medence legjobb helyesírói

Sir John Bowring, az első angol nyelvű magyar versgyűjtemény szerzőjének gondolatát idézte Görgényi Ernő gyulai polgármester az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjén. A fürdővárosi esemény megnyitóját a városháza dísztermében tartották, a legjobbak közé 115-en jutottak be, köztük egyetlen gyulai diák volt. A három évtizedes hagyományra visszatekintő verseny mára …

Tovább »

Otigba Kenneth látogatott el a gyulai Göndöcs középiskolába

Különleges vendég érkezett hétfőn a Göndöcs Benedek Középiskolába, ugyanis a jelenleg a Ferencvárosban futballozó Otigba Kenneth látogatott el Gyulára. Czirok Sándor igazgató éppen a tőle kapott ajándékmezt mutatta be a jelenlévőknek. A Nigériában született, de Gyulán nevelkedett fiatal labdarúgó egykor a fürdővárosban kezdte el karrierjét, azóta pedig a holland élvonalban …

Tovább »

Napi egy mese nagy fejlődést idézhet elő a gyermekeknél

  Óvodapedagógusok és kisiskolás tanítók részvételével tartottak pénteken szakmai műhelymunkát a beszédértés fejlesztéséről. A Pedagógiai Szakszolgálat gyulai eseményén szó volt arról, hogy 15-20 százalékot tesz ki a tanulási problémával küzdő gyermekek aránya, de többen vannak azok a szakemberek is, akik velük foglalkoznak. Az ép beszéd kialakulását segíteni kell, márcsak azért …

Tovább »

Érzékenyítő programot tartottak a lila iskolában

A Magyar Országgyűlés még 2017-ben nyilvánította februárt 22-ét a Magyar Parasport Napjává. Az ezzel kapcsolatos lélekmozgató programot a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége még 2018-ban hirdette meg először iskolák számára. A képeken látható felvételeken ez az érzékenyítő program zajlik a lila iskolában is, melyet az elmúlt héten rendeztek …

Tovább »

Könyvszekrénnyel népszerűsítik az olvasást Máriafalván

Könyveket pakolnak a máriafalvi óvodások az új Gyerek KönyvMegállóba. Az óvoda előtt elhelyezett szekrényből bárki vihet el gyermekkönyvet, cserébe azt várják, hogy egy másikat tegyen be, és hagyjon ott. Ez a fajta könyvcsere külföldről indult, de már több magyar városban működik. A szakemberek szerint az olvasás nagy előnye az elektronikus …

Tovább »

Télűző farsangot rendeztek a gyulai lila iskolában

Hagyományosan a második osztályos diákok adtak műsort a gyulai lila iskola alsó tagozatosok számára rendezett farsangi ünnepségén. Nem túlzás azt mondani, hogy az esemény megmozgatta a gyerekeket és szüleiket, a mintegy 150 alsós diák mind beöltözött valamilyen jelmezbe. A várva várt esemény a remények szerint a tél végének közeledtét is …

Tovább »

Békés megyei sikerek a szakmai versenyeken

A korábbi évekhez képest sokkal többen, 29-en jutottak tovább Békés megyéből a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) megyei elődöntőiből. A következő fordulóban 14 szakmában lesz képviselője a megyének, amikor eldől, hogy kik lehetnek ott a márciusi, fővárosi döntőn, amelyet hagyományosan a Szakma Sztár …

Tovább »

53 diáknak tűzték fel a szalagot a román gimnázium ünnepségén

Ebben az évben két végzős osztályt köszönthettek a jelenlévők a gyulai román gimnázium szalagavatóján. Ez az időszak minden gimnazista életében meghatározó pillanat, hiszen a feltűzött szalag az utolsó év végének a közeledtét is jelzi, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy hamarosan az érettségi vizsgán kell helytállniuk a fiataloknak. Az eseményen …

Tovább »

Átadták a megújult Csemeteház Bölcsődét Gyulán

Az elmúlt években több, mint 430 millió forintot fordított a város önkormányzata az oktatási-, nevelési intézmények fejlesztésére és korszerűsítésére – fejtette ki Torma Béla önkormányzati képviselő szerdán, a felújított Csemeteház Bölcsőde átadó ünnepségén. Egy teljesen új gazdasági irányelv bevezetésére volt szükség annak érdekében, hogy pénzügyi stabilitást biztosítsanak Gyula városának. Görgényi …

Tovább »