2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Címke: önkormányzat

Görgényi Ernő: Június 30-ig nem kell közterületi használati díjat fizetni

  Négy fő szempont alapján tervezték meg a gyulai önkormányzat 2021-es költségvetését. Erről a napokban sajtótájékoztatót is tartott Görgényi Ernő polgármester, valamint Csige Gábor jegyző. A büdzsé megalkotásáról részletesebb tájékoztatás is hallható lesz a Híradó után következő 3Téma című műsorunkban. A gyulai polgármester többek között azt emelte ki, lényeges volt, …

Tovább »

A stabil, biztonságos működésre épül a 2021-es költségvetés Gyulán

  A stabilitás és a biztonságos működés volt az első szempont a 2021-es költségvetés megalkotásakor, ugyanakkor ez a jelentős bevételkiesés mellett nem volt könnyű feladat. Az idei évben az önkormányzat közel 600 millió forint iparűzési adóval számol, összehasonlítva a 2019-es adatokkal ez jelentős csökkenés, hiszen akkor 1 milliárd 47 millió …

Tovább »

Alelnököket választott a megyei közgyűlés

Alelnököket választott, és bizottságokat hozott létre a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése novemberi ülésén. Az ülés első perceiben a Békés Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatát alkotta meg a testület, majd a közgyűlés alelnököket választott. Zalai Mihály elnök Szegedi Balázst főállású, Szebellédi Zoltánt nem képviselő, főállású alelnöknek javasolta. Az …

Tovább »

Megtartotta alakuló ülését Gyula képviselő-testülete

Október 24-én tartotta alakuló testületi ülését Gyula képviselő-testülete, ahol az újonnan megválasztott képviselők is bemutatkoztak. A csütörtöki ülés a gyulai helyi választási bizottság tájékoztatójával, a választási eredmények bemutatásával kezdődött Novák Amanda elnök részéről. A választás során Gyulán összesen 224 bizottsági tag vett részt a munkában. Az alakuló testületi ülésen megjelent …

Tovább »

Több, mint 60 milliárd TOP-os forrás jutott a megyére az elmúlt 5 évben

A Békés Megyei Önkormányzat feladatai közé 2013-ban került a Településfejlesztési Operatív Program által nyújtott pályázati források koordinálása. Ezt az elmúlt 5 évet értékelte Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke 3Téma című műsorunkban. A megyébe ez idő alatt 58 milliárd forintos fejlesztési keret érkezett, ebből óvodák, iskolák újultak meg – köztük …

Tovább »