A jelenleg is zajló, immár tizennegyedik nemzeti konzultációról tartott sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt Kovács József. Térségünk országgyűlési képviselője arról is szót ejtett, hogy a kérdések alapvetően gazdasági témákat érintenek, ugyanakkor ettől elválaszthatatlannak látszik a szomszédunkban zajló háború. Kovács József arról beszélt, hogy Magyarország a gazdasági semlegesség álláspontját képviseli, ezért minden irányban …
Tovább »Vidó Attilát jelöli a Mi Hazánk Mozgalom
Péntek délután, a gyulai Honvédtiszti emlékhelynél mutatta be Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a sajtó képviselőinek Vidó Attilát, akit a szervezet országgyűlési képviselőnek jelöl a jövő évi választásokon. Toroczkai László elmondta, már több, mint 80 jelöltet neveztek meg, de úgy tervezik, mind a 106 körzetben lesz egyéni képviselőjelöltjük, …
Tovább »Gyulán kampányolt Thürmer Gyula
A tervezett, közös európai hadsereg témája is szóba került azon a találkozón, melyen Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke szerda délelőtt fürdővárosi szimpatizánsokkal találkozott. A beszélgetés során kitértek a migráció kérdése mellett a mozgósítás nehézségeire is. Thürmer Gyula azt mondta, pártjuk ellenzéki, és nemcsak a hagyományos baloldali értékek mellett áll …
Tovább »