2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Címke: sport

Fitnesz világbajnokságra készül a gyulai Kiss András

  A funkcionális fitneszben sportágában elért eredményei alapján a nemzeti válogatott tagjaként képviselheti a magyar színeket a novemberi, svédországi világbajnokságon Kiss András, a Gyula Barbell Sport Club atlétája. A gyulai versenyző 2017-ben ismerkedett meg a sportággal. Két év elteltével vett részt az első versenyén amatőr kategóriában, majd egy év alatt középhaladó …

Tovább »

Milliós adományt gyűjtöttek a megyei kórháznak

  Első alkalommal rendezték meg szombaton a Békés Megyei Kormányhivatal és a Gál Ferenc Egyetem rendezésében a “Fuss és segíts!” elnevezésű, jótékonysági futóversenyt. Az adományokból és a nevezési díjakból közel egymillió forint folyt be, ezzel az összeggel a Békés Megyei Központi Kórházat segítik. A verseny megszervezésével jelképesen a kórház dolgozóinak …

Tovább »

Kolimpia: versenyt tartottak a gyulai kollégisták számára

  Kolimpia versenyt tartottak a napokban a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum Kollégiuma szervezésében gyulai középiskolai kollégisták számára. Fekete Szabolcs, a házigazda intézmény vezetője elmondta, bíznak benne, hogy ezzel a rendezvénnyel sikerül hagyományt teremteniük. A diákoknak egy úgynevezett Exatlon pályán kellett teljesíteniük, melyen a feladatok között volt kúszás, amikor egy kihelyezett …

Tovább »

Két versennyel ünnepelte születésnapját a Kerecsényi László Íjász Egyesület

Versennyel ünnepelte tizenötödik születésnapját a Kerecsényi László Íjász Egyesület. Ennek apropóján az elmúlt hétvégén két megmérettetést rendeztek a gyulai várnál. Szombaton a Dél-Alföld Régió Történelmi Íjász versenysorozat záró fordulóját tartották. Az eseményen többek között a kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesülettől is érkeztek versenyzők. Zoboki Csenge két éve íjászkodik. …

Tovább »

Sárkányhajóval ünnepelték a névadót az implomosok

  Csütörtökön megtartották az Implom-napot és az ehhez kapcsolódó sportnapot. Ezen a napon Implom József, az iskola névadójának és egykori igazgatójának születésnapját is ünnepelték. Az alsó tagozatos diákok számára a sportcsarnokban rendeztek programokat. Ilyenek voltak például a különböző talajtorna pályák, a labdás ügyességi játékok, melyek nagyon népszerűek ebben a korosztályban, …

Tovább »

Visszavonult Bányainé Szabó Renáta gyulai kézilabdázó

Elbúcsúztatták Bányainé Szabó Renátát, a Gyulasport kézilabdázóját. Visszavonulása alkalmából a nevével és számával ellátott mezt vehetett át a pályáját elindító Majorné Horváth Izabellától. Ezt követően pedig egy, a játékosok kézjegyével ellátott labdát kapott csapatkapitányként utódától, Csapó Kovács Hajnalkától. Bányainé Szabó Renáta 1998-ban kezdte el a sportot, tehetségét testnevelője, majd edzője …

Tovább »

Erősödőben a gyulai sport utánpótlás

Sok lehetőséget tartogat nemcsak a Gyulasport, hanem a körzetbe tartozó, kisebb klubok számára is a következő időszak közös munkája – röviden összefoglalva ez derült ki Kertes István, a Gyulasport ügyvezető igazgatójának szavaiból a 3Témában. A sportvezető emlékeztetett, a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a Gyulasport körzet központként működik, vagyis 12 …

Tovább »

3Téma – Kertes István

Bizakodásra ad okot a helyzet a korosztályos labdarúgásban és a női kézilabda utánpótlásban is. Kertes István, a Gyulasport ügyvezetője aktuális ügyekről beszélt a 3Témában.  

Tovább »