2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Címke: sport

Újabb gyulai úszó sikerekkel zárult két februári verseny

  Két rangos eseményen is szép eredményeket értek el a Gyulai Várfürdő fiatal úszói, legutóbb Hódmezővásárhelyen a Naturtex kupán több gyulai között Veres Laura és Mácsok Fruzsina is megmérettette magát. Veres Laura 200 méter gyorson egyéni csúcsot úszott, illetve 1500 gyorson megúszta a ,,kvalifikáció B” szintet az olimpiára, illetve az …

Tovább »

Több helyszínen folytatódtak hétfőn a Magyar Parasport Napjának gyulai eseményei

    Reggel a Karácsonyi általános iskolában is rendeztek olyan programokat, melyek közelebb vitték a gyerekeket a fogyatékkal élő társaik problémáihoz. A képeinken látható első osztályos tanulók a testnevelés órán ismerkedhettek meg a különböző feladatokkal. Az iskola tornatermében bekötött szemmel kellett feladatot csinálniuk a gyerekeknek.  A korábbi évek tapasztalatai azt …

Tovább »

Március 15-ig pályázhatnak a sportegyesületek az önkormányzati támogatásra

  A gyulai önkormányzat 2021-ben összesen 12 millió 300 ezer forintot biztosít a sportegyesületek támogatására. A koncepció összesen három területre összpontosít. Nagyobb hangsúlyt fektetnek sportegyesületek működésére, de jut forrás a diáksport és a fogyatékkal élők sportjának támogatására. Az idei pályázatban azok az egyesületek vehetnek részt, melyek már leadták a 2020-as …

Tovább »

Megkezdődtek a parasport napi programok Gyulán

  Szerda délelőtt egy rövid megbeszéléssel kezdődtek meg a Magyar Parasport Napjának gyulai programjai. A gyerekek a paralimpiákkal kapcsolatos ismereteiket is bővíthették. A sportcsarnokban implomos diákok próbálhatták ki magukat olyan sportágakban, melyeket fogyatékkal élő emberek űzhetnek, ezek egyike volt az ülő röplabda. Emellett a gyerekek további négy sportággal ismerkedhettek meg.  …

Tovább »

A gyulai tenisz élet fellendítéséről tárgyalt Gyulán Lázár János

A szerdai találkozóról Görgényi Ernő polgármester osztott meg bejegyezést közösségi oldalán az alábbi szöveggel: “Lázár János kormánybiztos úr tisztelt meg látogatásával a mai napon. Régi ismerősként örömmel üdvözöltem, kancelláriaminszterként mindig számíthattunk figyelmére és támogatására. Segítsége nélkülözhetetlen volt a gyulai húsipar újjászervezése ügyében, az Almásy-kastély megmentése és felújítása során éppúgy, mint …

Tovább »

A Grosics Akadémián edzősködik a csabai klublegenda

Máig futballtörténeti jelentőségű eseménynek számít Békéscsabán 1994. augusztus 20-a, amikor a Békéscsabai Előre a Ferencvárost fogadta NB I-es bajnoki mérkőzésen. A csabaiak a későbbi Bajnokok Ligája szereplő FTC ellen egy látványos mérkőzésen 5-2-re nyertek, a 12 ezer 500 néző előtt a hazai csapatban Szarvas János három gólt is szerzett. Az …

Tovább »

Januártól Szentléleki Béla a Gyulai Termál FC vezetőedzője

  Magabiztosan végzett a tabella élén a megyei kvalifikációs bajnokságban a Gyulai Termál FC. A fürdővárosi csapat tavasszal a megye I-ben folytathatja, ugyanakkor új edző vezetésével. Berényi Tibor helyét januártól Szentléleki Béla vette át, így a javarészt gyulai kötődésű játékosokból álló keret a korábban utánpótlás csapatokkal is sikereket elérő edzővel …

Tovább »

Veres Laura és Mácsok Fruzsina is éremmel tért haza az országos bajnokságról

  Gyulai úszósikerekkel zárult a 2020-as év, Mácsok Fruzsina és Veres Laura Kaposváron, a Felnőtt Úszó Országos Bajnokságról térhetett haza egy-egy éremmel. A fiatal sportolók hosszas felkészülésen vannak túl, a december 8-12. között megrendezett esemény pedig az idei év csúcseseményét jelentette számukra. Pár hónappal korábban mindketten remek eredménnyel zárták az Ifjúsági …

Tovább »

Magabiztosan nyerte a kvalifikációt a Clean Way Gyulai Termál FC

  Kaotikus körülmények jellemezték a megyei labdarúgó bajnokságot az elmúlt szezonban, sokáig a folytatásról is hosszas viták járták körbe az amatőr futballvilágot. Végül 2020 nyarán döntés született, és három csoportra osztották a csapatokat, ebből a mezőnyből alakult ki tavaszra a megye I. osztály, valamint a megye II./A osztály. A végeredmény már …

Tovább »