2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: sport

Nemzetközi karate edzőtábort tartottak Gyulán

Évek óta hagyomány, hogy Gyulán nyáron karate-tábort tartanak, az idei négy napos eseménynek rendhagyó módon a sportcsarnok adott otthon. Itt hat országból mintegy nyolcvan karatéka vett részt az edzéseken, amelyeket Sáfár László irányított. A nemzetközi hírű mester a tábor második napján töltötte be nyolcvanadik életévét. Több éves tudatos építkezésének köszönhető, …

Tovább »

Második lett az V. Bajót Kupán a Grosics Akadémia

Itt éppen a Vasas ellen szerzett gólt a Grosics Akadémia az immáron ötödik alkalommal életre hívott Bajót-Gyula Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó-Tornán, melyet a hétvégén rendeztek meg a fürdővárosban. Az eseményen az U14-es korosztályból négy csapat mérkőzött meg egymással. A június végén a Sajóvölgye ellen az NB I-es tagságot kivívó Grosics Akadémia …

Tovább »

Gyulán rendezik a magyar salakmotor bajnokság utolsó fordulóját

A magyar salakmotor bajnokság harmadik, utolsó fordulóját rendezik meg szombaton délután hat órakor a gyulai salakmotorpályán.   A hétvégi versenyen tizenkét salakmotoros indul, akik közül négyen az alapfutamok és elődöntők után kerülnek a döntőbe. A Gyulai Speedway Club huszonöt éve szervezi meg a magyar és nemzetközi bajnokságok fordulóit. A versenyen …

Tovább »

A gyulai íjász VB pillanatait örökítette meg Lőrincz Attila

Lőrincz Attila eleki fotográfus képeiből nyílt kiállítás a gyulai postagalériában. Az alkotó a fürdővárosban megrendezett történelmi íjász VB három napja alatt készített fotóiból állított össze egy válogatást, bemutatva a rendezvény helyszíneit.   Az alkotó képei bemutatják a háromdimenziós vadászpályát, a klasszikus lőlapos célokat, a technikai, ügyességi pályákat is. A kiállító maga is íjászkodik, …

Tovább »

Gyulai fiatalokra építenek a Termál FC-nél

Megkezdte a felkészülést a megyei első osztályra a Termál FC. Az előző bajnokság végén az NB III-ból kiesett csapat tagjai néhány kivételtől eltekintve máshol folytatják pályafutásukat. A gárda zömmel a saját nevelésű fiatalokra, illetve pár, szintén saját nevelésű visszatérőre épít. A fiatal csapatot új szakmai stáb vezeti, akik szintén a …

Tovább »

Éremgyűjtő turnén Süli Richárd

Nagy formába lendült a sikeresen abszolvált érettségi vizsga után Süli Richárd. Az elmúlt időszak fontos feladata volt, hogy megpróbálják összehangolni az edzést és a tanulást, ez olyannyira jól sikerült, hogy a Honvéd kupán 800 méteren első, a magyar bajnokságon 800-on harmadik, 1500-on 2. helyet szerzett, és kvalifikálta magát az U20-as …

Tovább »

NB I-be jutott a Grosics Akadémia U14-es csapata

Az U14-es bajnokság rájátszásában eddig veretlenül, magabiztosan menetelt a szombat délelőtt pirosban pályára lépő Sajóvölgye, mely eddigi öt mérkőzéséből 4-et megnyert. Legutóbb Múcsonyban a Grosics Akadémia ellen győztek 3-2-re. A fehérben játszó gyulai együttes a Cegléd ellen 3-2-es összesítéssel jutott tovább az utolsó körbe, ahol idegenben, a 2×40 perces találkozó …

Tovább »

Rekordszámú induló az idei szenior úszóversenyen

Gyerekek bemelegítő futamával vette kezdetét a 47. alkalommal megrendezett országos szenior úszóbajnokság péntek délután. A várfürdő 50 méteres, 8 pályás medencéjében három napon át versenyeznek a 25. évüket betöltött úszók.   Az első gyulai szenior versenyen hatan vettek részt, idén pedig hat országból több mint négyszázan ugranak a medencébe, ami …

Tovább »

Új szakmai stáb és új játékosok a Szeged-Grosicsnál

Bánki József sajtófőnök mutatta be a csütörtök kora délutáni, gyulai sajtótájékoztatón a Szeged 2011-Grosics Akadémia együttesének új szakmai stábját, és a két, legfrissebb igazolást. A tavaly 11. helyen végzett csapattól Klausz László vezetőedző távozott, ő Cegléden folytatja pályafutását, helyét a Debrecennel kétszeres magyar bajnok, a Honvéddal egyszeres kupagyőztes Supka Attila …

Tovább »