2025. május 13., kedd
FONTOS

Címke: találkozó

Tizedik évéhez ért a Sérült Fiatalok Találkozója

Közös bemelegítéssel kezdődött tavaly a sérült fiatalok hagyományosan Gyulán megrendezett, vármegyei találkozója, melyen csaknem nyolcszáz látogatót fogadtak. Kedd délelőtt Alt Norbert alpolgármester a sportcsarnoknál megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az országosan egyedülálló, ingyenes programot idén is megrendezik. A sajtótájékoztatón elhangzott, ez a rendezvény már nem is annyira találkozó, hanem sokkal inkább …

Tovább »

Idén is nagy siker volt a gyulai Tacskó Találkozó

  Már a Harruckern téri gyülekezőnél is nagy volt a nyüzsgés, a felvonulást megelőző percekben tacskókkal, gazdáikkal és nézelődőkkel telt meg a szökőkutak környéke. A szokásos menet rendőri felvezetés mellett zajlott, itt a benevezett 186 tacskó mellett még sokan felvonultak, a teljes menetet közösségi médiás felületeinken lehet megnézni. A gyulai …

Tovább »

250 erkeles öregdiák találkozott a Vigadóban

Színpadi produkciók tették teljessé az első alkalommal megrendezett ÖDÜ-t, vagyis az Örök Öregdiák Ünnepet. Szombat este, a Vigadóban az Erkel Gimnázium 250 egykori diákja és tanára találkozott, A találkozó apropóját az adta, hogy a gimnázium 75 éves évfordulóhoz érkezett. Ezért szerveztek meg egy olyan jótékonysági programot, amin azok vehettek részt, …

Tovább »

Bauer Barbara volt a gazdasági kar vendége

  Hétfőn író-olvasó találkozóra várták az irodalom kedvelőket a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán. A gazdasági kar és az irodalmi műhely vendége Bauer Barbara írónő volt. 2012-ben az első, a napokban pedig a huszonötödik kötete látott napvilágot Bauer Barbara írónőnek. Hétfő délután a GFE gazdasági karán az Egy este a …

Tovább »

50 éves, erkeles érettségi évfolyam találkozót rendeztek a gyulai gimnáziumban

Félévszázados, erkeles érettségi évfolyam találkozót rendeztek a gyulai gimnáziumban. Ezt az évfolyamot 209-en kezdték el, az 1974-ben végzett hat osztályból 130-an jelentek meg a szombati eseményen. A program különlegességét adta, hogy két tanár is megjelent a találkozón. Az évfolyamtalálkozó ötlete 2023-ban merült fel. Nyolc hónap alatt sikerült tető alá hozni …

Tovább »

Egykori határőrök találkoztak Gyulán

  A gyülekező pillanatait örökítették meg ezek a felvételek. A Volt határőrök Gyula és környéke csoportja első alkalommal szervezett találkozót, a szép számú érdeklődő az Erkel téren üdvözölte egymást, többen több éve, évtizede nem látták egymást. A programra egyrészt a Gyulán szolgáló határőröket, másrészt azokat a gyulaiakat is várták, akik …

Tovább »

Közel nyolcszáz sérült fiatal találkozott Gyulán

  Minden eddigi rekordot megdöntött a résztvevők száma csütörtökön, a Sérült Fiatalok Vármegyei Találkozóján. A városi tornacsarnokban rendezett eseményen rengeteg szórakoztató program és sportolási lehetőség várta a közel nyolcszáz fiatalt. Ezúttal is közös bemelegítéssel kezdődött csütörtökön a sérült fiatalok vármegyei találkozója a városi tornacsarnokban. A hetedik alkalommal életre hívott eseményre …

Tovább »

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karára. Raul Toomas kiemelte, látni szerette volna a várost és az egyetemet. A nagykövet “Észtország/e-ország” címmel tartott előadást, melyben a kultúra volt a fókuszban. A csütörtöki eseményen az ELTE bölcsészettudományi karának finnugor tanszék vezetője, Bereczki …

Tovább »

Baptista fiatalok találkozóját rendezték Gyulán

A hétvégén Gyula adott otthont a Körösvidéki Baptista Egyházkerület hagyományos programjának, melyen mintegy kétszáz fiatalt láttak vendégül. A helyi gyülekezet imaháza ehhez a létszámhoz kicsinek bizonyult, ezért a román gimnáziumban tartották az előadásokat. A Körös Konfi programjain mindig más, de a fiatalokhoz közel álló témákról esik szó. Az előadások a keresztény …

Tovább »