2023. december 5., kedd
FONTOS

Címke: támogatás

A koraszülötteket segíti a Diótörő bevétele

  Hétfőn, zsúfolásig megtelt nézőtér mellett mutatta be a Diótörő című előadást a Sárközy Gyula Társulat. A karácsony előestéjén játszódó, klasszikus történetben mintegy kilencven táncos állt színpadra a gyulai közönség előtt. A Diótörő klasszikus történetét különleges feldolgozásban láthatta a gyulai közönség hétfőn, a művelődési ház színháztermében. A hamisítatlan karácsonyi hangulatot idéző, nagyszabású előadás egyben …

Tovább »

A koraszülöttek kapják a Diótörő bevételét

A gyulai Erkel művelődési központban is bemutatja a Sárközi Gyula Társulat a Diótörőt. A decemberi előadás több szempontból is érdekesnek ígérkezik, ilyen létszámú produkciót ugyanis ritkán állítanak színpadra Gyulán. A két, a karácsonyi, emelkedettebb hangulatot hozó Diótörő és az LGT Táncképek gyulai bemutatójához Koncz Gábor szerzett támogatókat. A Diótörőt a …

Tovább »

Évforduló és fejlesztés a Németvárosi Óvodában

  Sajtótájékoztatón mutatták be a Németvárosi óvoda új torna- és fejlesztő szobáját. A szerdai eseményen Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnöke elnöke emlékeztetett, 2016-ban vették át az óvoda működtetését. Kezdetektől az volt a törekvésük, hogy az oktató-nevelő munka 21. századi, korszerű környezetben történhessen. Pálovitsné Czene Ágota intézményvezető elmondta, …

Tovább »

Együttműködnek a helyi gazdaságfejlesztés érdekében

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött Békés Vármegye Önkormányzata a Magyar Bankholding Zrt-vel. A hétfőn aláírt megállapodás értelmében a bankcsoport tagjai mind projektfejlesztési, mind működésfinanszírozási tapasztalataikat, szaktudásukat még koncentráltabban kívánják a vármegyei-, valamint régiós-, − elsősorban fenntarthatósági és zöld − fejlesztési elképzelések szolgálatába állítani. A most megkötött megállapodás alapján a felek fokozottan …

Tovább »

A támogatott lakhatást erősítették Békéscsabán

    Megkezdődtek a kivitelezési munkálatok Békéscsabán az Új Jövő Alapítvány új ingatlanjaiban és a meglévő támogatott lakhatásaiban az értelmi fogyatékossággal élő személyek számára. Hamarosan minden igényt kielégítő lakóhelyek és alapszolgáltatások jönnek létre. A közel 1 milliárd forint értékű projekt nyitórendezvényét kedd délután tartották a megyeszékhelyen. Bódi Beáta, a Békés …

Tovább »

A koraszülöttekért motoroztak Gyulán

  Szombat délután Gyulán, a Várkertben rendeztek jótékonysági motoros felvonulást a koraszülött babák támogatására. Az első alkalommal megszervezett eseményre az ország minden tájáról érkeztek a segítő szándékú motorosok. Magyarországon a várandósságok 8-9 százaléka végződik koraszüléssel, amely évente 7500-8000 korábban érkezett gyermek világrajövetelét jelenti. A Békés vármegyei adatok száma megközelítőleg azonos …

Tovább »

Több útfelújításról tárgyalt a vármegye önkormányzata

    Az elkövetkező években négy- és ötszámjegyű, állami tulajdonban lévő közutak újulhatnak meg a TOP Plusz (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz) támogatásaival. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által megküldött tervezett nyomvonalakat a vármegye önkormányzatának közgyűlése megtárgyalta és támogatólag tudomásul vette a békéscsabai Vármegyeházán tartott keddi ülésén. Zalai Mihály …

Tovább »

Közel 1,2 milliárd forint forráshoz jutott öt Békés vármegyei település

Közel 1,2 milliárd forint TOP-Pluszos támogatásról született kedvező döntés a napokban – tájékoztatott a vármegye önkormányzatának elnöke. Zalai Mihály elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásaival többek közt turisztikai, piac, vásártér, szabadidőközpont, valamint minibölcsődék, óvodák fejlesztése valósítható meg öt vármegyei településen. Zalai Mihály kiemelte: a beadott pályázatok elbírálása …

Tovább »

700 ezer forinttal segít a Szőke és Társai Kft a békéscsabai szülészeti osztálynak

  Hétszázezer forinttal támogatta a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházának szülészeti osztályát a békéscsabai Szőke és Társai Kft. Szőke Tamás kiemelte, 2019-ben édesapja, Szőke János ötlete volt, hogy több, békéscsabai intézményt, sportegyesületet, a nagycsaládosokat és a helyi kórházat is támogassák. Négy évvel ezelőtt 400 ezer forinttal segítették a …

Tovább »

Kétezer belépővel támogatta a vöröskeresztet a Gyulai Várfürdő

  Tizenegyedik éve támogatja a Magyar Vöröskeresztet a Gyulai Várfürdő. Kun Miklós a hétfő délelőtti eseményen kiemelte, már a korábbi vezetés is felismerte, hogy ez egy olyan típusú karitatív kötelezettség, ami harmonizál a fürdő küldetésével. Az ügyvezető hangsúlyozta, a létesítmény egy gyógyfürdő, az egészség bástyája. A véradás promotálása beleillik ebbe …

Tovább »