Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Beszámolót hallgathatott meg a grémium a Gyulai Szakképzési Centrum 2022/23-as tanévre vonatkozó tevékenységéről. Jancsurák József főigazgató helyettes kiemelte, szeptember elsejétől a sarkadi gimnázium is átkerült hozzájuk. Az intézmény Ady-Bay Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium nevet kapta. Jancsurák József …
Tovább »Két óvodában eggyel kevesebb csoport indul a 2023-2024-es nevelési évben
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A fő napirendi pontok között elfogadta a grémium az indítható óvodai csoportok számát. Makráné Gombkötő Zita kiemelte, a Béke sugárútiban, valamint a Mágocsi útiban nem lett annyi beiratkozó gyermek, hogy a jelenlegi óvodai csoportokat megtartsák. Ebben a két tagintézményben öt helyett …
Tovább »Gyula Város Önkormányzata képviselő testületének ülése – 2023. március 30.
Elfogadták a gyulai járásra vonatkozó TOP Plusz Városfejlesztési Programterv módosítását
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Többek között a Gyulai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2022. évi tevékenységéről hallgathatott meg beszámolót a grémium. Zanócz István, gyulai tűzoltóparancsnok kiemelte, a tavalyi év rendhagyó volt, hiszen a katasztrófavédelem szerveit jelentős takarékossági intézkedések érték az év második felében. Így nem tudták megtartani …
Tovább »Megújul a Százéves Cukrászda és a Ladics ház épülete, kerékpárút épül a Nagyváradi úton
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium többek között tájékoztatót hallgathatott meg a gyulai német nemzetiségi önkormányzat 2022. évi munkájáról. Két nagy projektjük van, az egyik a németvárosi óvoda felújítása, a másik pedig a Máriás-ház teljes rekonstrukciója. A fő napirendek között elfogadták a Mogyoróssy …
Tovább »Gyula Város Önkormányzata képviselő-testületének ülése 2023. 01. 27.
Új díjat alapított csütörtöki ülésén a gyulai képviselő-testület
Több témában született döntés az idei első képviselő-testületi ülésen. A grémium többek között beszámolót hallgathatott meg a polgármesteri hivatal 2022. évi munkájáról. Csige Gábor jegyző szerint a tavalyi év színes volt a hivatal működése kapcsán. A fő napirendi pontok között elfogadták a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft 2023-2037 évekre vonatkozó …
Tovább »Gyula Város Önkormányzata Képviselő testületének ülése 2022. 11. 24.
Az egykori egyes iskola köznevelési használatáról tárgyal a város
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Kiss Szabolcs a vasútállomás és annak környezetének felújításával és rendbetételével kapcsolatban interpellált. Lázár János építési és beruházási miniszter Gyulán tett látogatása során egyeztetett többek között ezzel a témával kapcsolatban is Görgényi Ernő polgármesterrel. A fő napirendek között feladat-ellátási előszerződés és …
Tovább »