A globális kihívásokra adott helyi válaszok foglalkoztatták pénteken a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán megrendezett konferencia résztvevőit. A Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatához kapcsolódó eseményen szó esett a koraszülésről, a betegséggel küzdő gyermekek és családjaik támogatásáról és az iskolai szociális segítő tevékenységről is. Vincze Gábor dékán a tudományos élet …
Tovább »A GFE gyulai hallgatói számoltak be tudományos kutatásaikról
A globálisan jelentkező kihívásokra keresték a választ a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának hallgatói, akik az immár huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Tudományos Diákköri Konferencián számos szakterületet érintve számoltak be legfrissebb kutatási eredményeikről. Az egyetem oktatói az előírt tananyag leadásán túl igyekeznek a tudományos pályára is felkészíteni a hallgatókat. Az ápolói …
Tovább »Hatodik alkalommal rendezték meg Gyulán az orvos-jogász konferenciát
Számos témát érintettek azon a csütörtöki orvos-jogász konferencián, melyet immár hatodik alkalommal rendeztek meg a Gyulai Törvényszéken. Az eseményen a két hivatás képviselői között 2015-ben elindult párbeszéd folytatásának tekinthető, melyen aktuális, mindkét felet érintő kérdésekről tanácskoznak. Az eseményen Görgényi Ernő gyulai polgármester arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy …
Tovább »A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szerveztek konferenciát Békéscsabán
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szerveztek konferenciát szerda délelőtt a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán. Dux László rektor az eseményen kiemelte, a tudást, a tudományt, a tanulást, valamint a tanítást ünnepeljük ezzel a rendezvénnyel évről-évre. A nap alkalmat teremt arra, hogy az újabb kérdésekre közösen keressék meg a választ. …
Tovább »Csillagász tartott előadást az Almásy-kastélyban
Nemrég naptávcsövet mutattak be Gyulán a Magyar Napfizikai Alapítvány munkatársai, a hétvégén pedig a Kutatók éjszakája programsorozathoz kapcsolódva a Marsról és a Földön kívüli életről tartott előadást Belucz Bernadett csillagász, az alapítvány kuratóriumi tagja. Az eseményhez kapcsolódó közleményében az Erkel Ferenc Nonprofit Kft hangsúlyozta, azzal, hogy idén szeptemberben már …
Tovább »Öveges laborprogram az Erkelben
Tíz éve létesült az Erkel Ferenc Gimnáziumban egy természettudományos oktatást segítő diáklabor, amely a terület egyik legkiemelkedőbb képviselője, Öveges József professzor nevét viseli. A gimnázium tanárai számára kiemelt cél a természettudományos szemlélet népszerűsítése – emelte ki Zámori Ida. Ennek jegyében hirdették meg az idén először tankerületi szinten is az …
Tovább »A tudomány, a kultúra és a sport világában barangolhattak a diákok
Első alkalommal rendezték meg a Cool-tour ifjúsági napot Békéscsabán. A Barangolás a tudomány, a kultúra és a sport világában alcímet viselő rendezvény helyszíne a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara volt. Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke kiemelte, a mai világban nagy szükség van olyan emberekre, akik a normalitást, …
Tovább »Megrendezték az első Egyetem-Tér-Gyula konferenciát
Tavaly ősszel kötött megállapodást a Szegedi Tudományegyetem, a Gyulai Tankerületi Központ és az Erkel gimnázium azzal a kiemelt céllal, hogy lehetőséget biztosítson a tudás kiaknázására Gyulán azoknak a helyi fiataloknak, akik a szegedi egyetemen szereztek vagy szereznek a közeljövőben diplomát. A gyulai diákok továbbtanulási céljainak megtalálásához nyújt segítséget az a …
Tovább »“Újraalakult” a Békés Vármegyei Tudományos Tanács
Csütörtök délután újra ülésezett a Békés Vármegyei Tudományos Tanács, és mint ahogy Takács Árpád főispán a program elején megjegyezte, ez amolyan újraalakulás is, hiszen a 2019 nyarán alakult szervezet a koronavírus járvány által meghatározott időszakban csökkentett üzemmódban működött, bár négy ülést így is megtartottak. Az eseményen elismerő oklevelet kapott …
Tovább »Újszerű kutatásaiért kapott elismerést Bánhegyi Róbert
A cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerek pozitívan befolyásolhatják a daganatos betegek túlélési esélyeit – röviden összefoglalva ez az a tudományos innováció, melyért a gyulai Bánhegyi Róbert a Richter Érdemérem Díj Pályázat Különdíját vehette át. A Békés Vármegyei Központi Kórház onkológiai centrumának vezető-helyettese ezzel az év legkiemelkedőbb tudományos munkáját végző szakorvosa kategóriában …
Tovább »