2019-ben támogatói okiratot írt alá a várfürdő és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Ennek értelmében 3,2 milliárd forintos projekt finanszírozására kaptak ígéretet 90 százalékos támogatási intenzitás mellett. A projekt több ütemből áll, az első részben megvalósult a gyermek víziparadicsom teljes rekonstrukciója, melyet tavaly nyáron adtak át. A …
Tovább »Két Városmarketing Gyémánt Díjat nyert Gyula
Gyula minőségi turisztikai attrakciókkal várja vendégeit, melyekhez minőségi marketing is társul. Ezt mutatja az is, hogy 2023 első hat hónapjában Gyula szálláshelyein több, mint 94 ezer vendég fordult meg, ami 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Marketingtevékenységéért szakmai elismerést is kapott a város. Gyula két …
Tovább »Turisztikai évértékelő sajtótájékoztató
Erős időszakot zárt Gyula turisztikai szempontból – hangzott el a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. Az év első hat hónapjára vonatkozó adatok szerint a vendégszám 10, a vendégéjszakák száma pedig 5 százalékkal emelkedett a 2022-es adatokhoz képest. A videóban Görgényi Ernő és Komoróczki Aliz sajtótájékoztatója látható.
Tovább »Gyulai turizmus: eredményes volt az első félév
Az év első hat hónapjának hivatalos adatait ismertette a kedd délelőtt, az Almásy-kastély kávézójában megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő gyulai polgármester. Ezek szerint 2023 első felében, a városban a tavalyi adatokhoz viszonyítva 10 százalékkal több vendég érkezett Gyulára, ez azt jelenti, hogy 94 ezren utaztak ide. A Gyulán eltöltött vendégéjszakák száma …
Tovább »Értékelték a szezont a gyulai szálláshelyek
A turisztikai főszezon utolsó napjaiban a fürdőváros két jelentős szálláshelye értékelte az idei nyarat. Csökkenő vendégforgalom, a bel- és külföldi vendégek arányának változása és az egyszerre befoglalt éjszakák jelentős csökkenése volt a jellemző 2023 nyarán. A vendégforgalomban megfigyelhető 10 %-os visszaesés ellenére nőtt az Elizabeth Hotel árbevétele a tavalyihoz …
Tovább »Letették a Ladics-ház és a Százéves cukrászda felújításának alapkövét
Júliusban írták alá a Százéves cukrászda és a Ladics-ház felújításáról szóló, kivitelezési szerződést, csütörtök délután pedig letették az alapkövet az előbbi épület udvarán. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, egy pályázat segítségével 1 milliárd forint támogatást nyertek a gyulai turizmus fejlesztésére, melyből három beruházást valósítanak meg. Az egyik a Nagyváradi …
Tovább »Elkészültek a koncepciótervek a Lovarda felújításához
2019-ben kapott támogatói okiratot a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a Gyulai Várfürdő. Ennek segítségével a fürdő kapacitását, valamint szolgáltatási minőségét tudják fejleszteni. A projekt első üteme a gyermek víziparadicsom átalakítása volt, a második pedig jelenleg is zajlik. Ez a főépület átalakítása, valamint az egykori reumatológiai szakrendelés épületének integrációja. A projekt harmadik üteme …
Tovább »Négy új kiállítást nyitnak meg a következő hónapokban
A gyulai kiállítóhelyek működésének amolyan ki nem mondott elismerése, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem Magyar Kultúra sátrában, a Kastélyok, várak és a turisztika kapcsolatát elemző beszélgetéssorozaton egyedül a gyulai kiállítóhelyektől hívtak meg két szakembert. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető mellett Szappanos Gábor történész vett részt a pódiumbeszélgetéseken. A Gyulán, a turisztikai főszezonban …
Tovább »A törölköző nem széf! – figyelmeztet a rendőrség
A nyár beköszöntével arra hívják fel a figyelmet a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, hogy fokozottan figyeljünk a személyes dolgainkra. Télen kabátban járunk, sokan mély zsebben hordják a telefonjukat, az irataikat. Nyáron pedig előfordul, hogy lengébb ruha viselése esetében könnyebben veszítjük el dolgainkat. A napokban történt Dobozon egy olyan eset, …
Tovább »Vasárnap veszik birtokba a vendégek a felújított szárnyat a Hunguest Gyulában
Június elsejével névváltás történt az Erkel Hotelben. Boros Zoltán igazgató kiemelte, Magyarország és Közép-Európa legnagyobb szállodaláncának brandjét ezáltal megkapta a gyulai szálloda is. Ezzel egyidejűleg új elnevezést kapott a Hunyadi terem is. Az igazgató hangsúlyozta, elkezdődött a főszezon, ez látható a szállodába érkező vendégek számán is. Kezdetét vették a …
Tovább »