A turisztikai főszezon utolsó napjaiban a fürdőváros két jelentős szálláshelye értékelte az idei nyarat. Csökkenő vendégforgalom, a bel- és külföldi vendégek arányának változása és az egyszerre befoglalt éjszakák jelentős csökkenése volt a jellemző 2023 nyarán. A vendégforgalomban megfigyelhető 10 %-os visszaesés ellenére nőtt az Elizabeth Hotel árbevétele a tavalyihoz …
Tovább »Letették a Ladics-ház és a Százéves cukrászda felújításának alapkövét
Júliusban írták alá a Százéves cukrászda és a Ladics-ház felújításáról szóló, kivitelezési szerződést, csütörtök délután pedig letették az alapkövet az előbbi épület udvarán. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, egy pályázat segítségével 1 milliárd forint támogatást nyertek a gyulai turizmus fejlesztésére, melyből három beruházást valósítanak meg. Az egyik a Nagyváradi …
Tovább »Elkészültek a koncepciótervek a Lovarda felújításához
2019-ben kapott támogatói okiratot a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a Gyulai Várfürdő. Ennek segítségével a fürdő kapacitását, valamint szolgáltatási minőségét tudják fejleszteni. A projekt első üteme a gyermek víziparadicsom átalakítása volt, a második pedig jelenleg is zajlik. Ez a főépület átalakítása, valamint az egykori reumatológiai szakrendelés épületének integrációja. A projekt harmadik üteme …
Tovább »Négy új kiállítást nyitnak meg a következő hónapokban
A gyulai kiállítóhelyek működésének amolyan ki nem mondott elismerése, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem Magyar Kultúra sátrában, a Kastélyok, várak és a turisztika kapcsolatát elemző beszélgetéssorozaton egyedül a gyulai kiállítóhelyektől hívtak meg két szakembert. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető mellett Szappanos Gábor történész vett részt a pódiumbeszélgetéseken. A Gyulán, a turisztikai főszezonban …
Tovább »A törölköző nem széf! – figyelmeztet a rendőrség
A nyár beköszöntével arra hívják fel a figyelmet a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, hogy fokozottan figyeljünk a személyes dolgainkra. Télen kabátban járunk, sokan mély zsebben hordják a telefonjukat, az irataikat. Nyáron pedig előfordul, hogy lengébb ruha viselése esetében könnyebben veszítjük el dolgainkat. A napokban történt Dobozon egy olyan eset, …
Tovább »Vasárnap veszik birtokba a vendégek a felújított szárnyat a Hunguest Gyulában
Június elsejével névváltás történt az Erkel Hotelben. Boros Zoltán igazgató kiemelte, Magyarország és Közép-Európa legnagyobb szállodaláncának brandjét ezáltal megkapta a gyulai szálloda is. Ezzel egyidejűleg új elnevezést kapott a Hunyadi terem is. Az igazgató hangsúlyozta, elkezdődött a főszezon, ez látható a szállodába érkező vendégek számán is. Kezdetét vették a …
Tovább »Mikor alkalmazható turisztikai idénymunkás?
Röviden: idényjellegű turisztikai munkára. A válasz egyszerűen hangzik, mégsem mindig ilyen egyértelmű annak megítélése, mikor idényjellegű a munka és mi számít turisztikai szolgáltatásnak. Nagyon fontos továbbá, hogy a két feltételnek egyszerre kell megfelelni, különben a foglalkoztatás szabálytalan lesz. Az első kritérium, hogy a munkáltató úgynevezett kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatást nyújtson. …
Tovább »2023-ban Gyula az év turisztikai városa
A város az Utazó Magazin által felkért szakemberek és olvasók szavazatai alapján nyerte el a rangos elismerést – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. Az oklevelet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, valamint Érsek M. Zoltán, az Utazó Magazin főszerkesztője adta …
Tovább »Sikeres főszezont várnak a Gyulai Várfürdőben
Hosszú évek tapasztalata a Gyulai Várfürdőben, hogy a nyári főszezon lerövidült, július elejétől augusztus 20-áig tart. A létesítményben a sikeres első félév után felkészültek a folytatásra, a nyári főszezonban programok sokaságával várják a pihenni vágyókat. A Gyulai Várfürdő a nyári időszakban könyvelheti el a vendégforgalma felét, mondta el Kun …
Tovább »Nyár eleji városbejárást tartottak Gyulán
Nyár eleji városbejárást tartott szerda délelőtt. A séta során a turisztikai szempontból jelentősebbnek mondható közterületek állapotát ellenőrizték. Az idén eddig napvilágot látott adatok szerint a gyulai turizmus újabb csúcsokat ostromol, az év első hónapjaiban jelentősen nőtt az ide látogató, külföldről érkező vendégek aránya, illetve a belföldi turizmus terén is az …
Tovább »