2021 novemberében adták át annak a közel 290 millió forintos beruházásnak a munkaterületét, melyet ma már használhatnak az arra közlekedők. A Nürnbergi és az Eötvös utca tengelyéhez igazodó elliptikus csomópont egy régóta várt projekt volt Gyulán. Ezt a szakaszt legtöbbet a belső-, és a külső törökzugi lakótelepen, valamint a …
Tovább »Megnyílt a forgalom előtt a Tiborc utca
Kedd reggel fél nyolc után pár perccel megnyílt a közlekedők előtt a Tiborc utca. Az utolsó kordonokat Görgényi Ernő polgármester és Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő távolította el, ezzel is kifejezve azt, hogy immár szabad az út. A Tiborc utca korszerűsítése hosszú évek után oldódott meg, a város mintegy egymilliárd …
Tovább »Korszerűsítik a Bodoky közt
Hamarosan megkezdődik a Kossuth térnél található Bodoky köz felújítása – jelentette be a péntek délutáni sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester. A munkálatok 57 méter hosszan érintik ezt a területet, melyet leginkább az Erkel gimnáziumba érkezők használnak. A gimnázium mögötti szakaszon jelentősen megsüllyedt és összetöredezett az 1998-ban épült járda. A beruházást részben …
Tovább »Enyhülnek a parkolási gondok a Paradicsomi lakótelepen
Egy magánvállalkozás épít garázsokat a Paradicsomi lakótelep melletti területen, várhatóan még az év végéig 90 jármű fedett parkolása enyhítheti a környék ilyen jellegű problémáit. A projekttel kapcsolatban Görgényi Ernő polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018-ban építették meg a lakótelep új bekötőútját, és már akkor abban gondolkodtak, hogy …
Tovább »Új játszóudvart adtak át a Németvárosi Óvodában
Az intézmény növendékei adtak műsort péntek délután, amikor újabb állomásához érkezett a Németvárosi Óvoda fejlesztése. Az ünnepségen Mittag Mónika, a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, idén 20 millió forintos támogatásból megvalósult a tető cseréje, 2 millió forrást kaptak nyílászárók cseréjére, most pedig az udvar is megszépült. Kovács József …
Tovább »Egy 326 férőhelyes, új istállóval bővült a Körös-Maros Biofarm
Az idén januárban kezdődött beruházás elsődleges célja az volt, hogy a teheneknek minél magasabb szintű komfortot biztosítsanak, akik ezt meghálálják többlet tejtermeléssel. Itt zömmel Kanadából származó Holstein-fríz szarvasmarháik vannak. Ráki Zsolt elmondta, a szarvasmarhák pihenőhelyei alatt vízágyak vannak, automata trágyalehúzó rendszert építettek ki, valamint egy automata takarmányfeltoló robotot is …
Tovább »Jó ütemben halad a Gyulakonyha új épületének korszerűsítése
Az egykori relégyár már kívülről és belülről is megújult képet mutat. A burkolás és a festés egyaránt elkészült. Az előző héten a konyha dolgozói is megtekintették az új létesítményt. Ambrus György elmondta, az épület 90 százalékos készültségben van, így már a gépészet beszerelésével folytatódnak a munkálatok. Az ügyvezető kiemelte, …
Tovább »2023 nyarára teljesen megújul az Erkel Hotel Munkácsy szárnya
A Munkácsy szárnyat utoljára 2001-ben újították fel Gyula legnagyobb szálláshelyén. Akkor nem is teljes gépészeti, szerkezeti felújítás történt, hanem csak a szobákat tatarozták. Boros Zoltán igazgató kiemelte, időszerű volt, hogy ezt a szárnyat korszerűsítsék. Céljuk az, hogy háromról négy csillagos besorolásra lépjenek. A beruházás jelenleg még a bontási szakaszban …
Tovább »Visszakerül a reumatológia épülete a várfürdőhöz
Több tényezőnek köszönhető, hogy a tervekhez képest sokkal jobban teljesített az év első kilenc hónapjában a Gyulai Várfürdő – fogalmazott Kun Miklós. Az egyik a jó időjárás, a másik az a turisztikai komplexitás, amit a város nyújt, és így újabb és újabb vendégeket tud megszólítani. A vendégkör kétharmada visszatérő, …
Tovább »Megnyílt a Gyula Bike Park
Egy egyedi adottságokkal bíró, sok szempontból nemcsak a megyében, hanem országosan is egyedülálló kerékpáros pumpapályát adtak át vasárnap, a gyulai Kempf-tónál. A fele részben pályázati forrásból és önerőből álló fejlesztés részeként nemcsak az aszfaltos, hullámos pumpapálya épült meg, hanem felújították a skate-parkot is, ezt egyben a városi sporttelepről át …
Tovább »