Vasárnap az ország harmadik helyszíneként, Gyulára érkezett a Mi Hazánk Mozgalom Hazai Vásár elnevezésű rendezvénye. A fürdővárosi programon mintegy hetven kézműves és termelő kínálta a portékáit a Göndöcs-kertben. Népi iparművészek, kézművesek és termelők várták vasárnap az érdeklődőket Göndöcs-kertben a Mi Hazánk Mozgalom által útjára indított Hazai Vásár elnevezésű programon. A …
Tovább »Beteg gyermekeknek gyűjtött a gyulai baptista közösség
Szombat rendezte első adventi jókékonysági vásárát a Gyulai Baptista Gyülekezet. A székházban rendezett esemény bevételével a gyulai Pándy Kálmán tagkórház Gyermekosztályát és a Gyermekpszichiátria kis betegeit segítik. A közösség tagjain kívül több száz érdeklődőre számított a Gyulai Baptista Gyülekezet a szombaton rendezett jótékonysági programon. Az első adventi vásár ötletét a segítő …
Tovább »Több programra készül a közeljövőben a Gyulai Baptista Gyülekezet
Először december 7-én, szombaton rendeznek jótékonysági vásárt az imaházban. A befolyt összegből a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház gyermekosztályát és a gyermekpszichiátriát szeretnék támogatni. December 7-én a jótékonysági vásár mellett lehetőség nyílik véradásra is. A délelőtt folyamán pedig Merényi Zoltán lelkipásztor tart egy interaktív előadást a várakozás megszenteléséről, …
Tovább »Szent Mihály napja – a múltat idézték meg a gyulai várban
Vásári forgataggal és mesterség bemutatókkal a Szent Mihály napjához kötődő hagyományokat és népszokásokat idézték fel szombaton a gyulai várban. A történelmi előadásokból az is kiderült, hogyan ünnepelt egykor a vár népe. Szent Mihály napja egy hamisítatlan őszi ünnep, amelyhez számos hagyomány is kapcsolódik. A gyulai várban tavaly útjára indított, az …
Tovább »Rekordot hozott a törökzugi Családi Piknik
Rekordszámú, 58 csapat érkezett a Családi Piknik lecsófőző versenyére Törökzugban. A nap során összesen 7 mázsa alapanyagból készült el az ebéd. Ismét megtartották a kézműves termékek vásárát. A hagyományoknak megfelelően tágabb térségünk kézművesei jelentek meg az eseményen.
Tovább »Adventi programok az Almásy-kastélyban
Pénteken már az utolsó simításokat végezték az adventi vásár árusító pavilonjain, az Almásy-kastély parkjába szombaton megérkeznek azok az árusok, akik a következő hetek programjainak fontos részét képezik. A látogatóközpont az elmúlt évek hasonló időszakaihoz képest is nagyobb fordulatszámra kapcsolt, szinte egymást érik az erre az időszakra szánt, kimondottan az adventi-karácsonyi …
Tovább »