Kedd délután újra együtt dartsoztak a Pánczél Imre iskola diákjai a város más intézményeiből érkezett tanulókkal. A verseny alkalmat adott arra, hogy a többségi iskolákból érkezők érzékenyítő program keretében ismerkedhessenek az itteni tanulókkal. Poptyilikán Anikó megbízott igazgató elmondta, intézményük tanulói körében is zajlik a tehetséggondozás, ennek köszönhetően nem egy …
Tovább »Rendhagyó íjászversenyt rendeztek Gyulán
Két hungarikum találkozása, az íjászat és a pálinka hívta életre a Kerecsényi László Íjász Egyesület szombati, évzáró eseményét. A versenynek otthont adó Gyulai Pálinka Manufaktúra gyümölcsösében rendezett programra az ország minden pontjáról és a határon túlról is érkeztek versenyzők.
Tovább »Városi gombfoci bajnokságot rendeztek a Pánczélban
Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató végezte el a kezdőrúgást a Pánczél Imre iskola által immár nyolcadik alkalommal megrendezett Albert Flórián Városi Gombfoci Bajnokságon. Az intézményben a házigazdák a város más iskoláinak tanulóit is várták. A verseny nem titkolt célja ugyanis a sport és közösségi élmény mellett a fogyatékkal élő tanulók elfogadásának erősítése …
Tovább »Német prózamondó versenyt rendeztek Gyulán
20. alkalommal rendezte meg a “Ki mondja szebben?” című német prózamondó versenyt a Békés Vármegyei Német Iskolaegyesület. Az esemény célja az volt, hogy megszerettessék a gyerekekkel a német nyelvet. Emellett az is szerepet játszott, hogy a társaság tagjai aktívan kapcsolódjanak be a programba, és mondjanak ők is régi történeteket németül. …
Tovább »23. alkalommal rendezték meg a Simonyi Imre Emlékversenyt Gyulán
23. alkalommal rendezték meg a Simonyi Imre Emlékversenyt a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. Az esemény kezdetben szavalóversenyként indult, később pedig csatlakoztak ehhez olyan más kategóriák is, melyek az évek alatt kiteljesedtek. Ilyen a versillusztrációs, a versmegzenésítő, valamint a versíró megmérettetés. Takó Dorottya már harmadik alkalommal vett részt az emlékversenyen. …
Tovább »Gémes Imre halőrre emlékeztek Gyulán
Három tavon fértek el a versenyzők, akkora érdeklődés övezte a szombati versenyt, melyet Gémes Imre halőrre emlékezve rendeztek meg Gyulán.
Tovább »Nemzetközi sakkversenyt rendeztek Gyulán
Szombaton rendezték meg a Magyarországi Románok Sakk Egyesülete gyulai székházában a 14. Hoczopán Sándor nemzetközi sakkversenyt. A megmérettetésre negyvenketten neveztek, többek között Romániából is érkeztek versenyzők.
Tovább »Katonai járőrversenyt rendeztek Békés vármegyében
A lengyel csapatok miatt nemzetközi katonai járőrversenyt rendeztek szombaton a békéscsabai repülőtéren és Pósteleken. A csapatoknak több állomáson kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, és minél jobban, illetve rövidebb idő alatt teljesíteniük a feladatokat. A versenyen a fizikai felkészültség mellett fegyverismeretből is vizsgázniuk kellett, de a harcászati, területvédelmi és lövészeti feladatok is …
Tovább »Kilencedik alkalommal rendezték meg a Magvető Kupát
A verseny célja, hogy játéklehetőséget biztosítsanak azoknak a gyerekeknek, akik nem versenyszerűen sportolnak a mindennapokban. A megmérettetésen így az igazolt és a nem igazolt kategóriák szerepeltek. A fiatalok több célt tűztek ki maguk elé a jövőjüket illetően. Több, mint 70-en léptek pályára és fogtak ütőt a nap …
Tovább »Verseny égi szurkolóval
Bűnügyi technikusok mérték össze felkészültségüket Békésben. Ezek a szakmai fórumok rendre jó hangulatúák, de ezúttal az együttlét örömét fájdalmas hiány árnyékolta be. Idén januárban tragikus hirtelenséggel elhunyt Wéber Károly alezredes, a vármegyei bűnügyi technikai osztály vezetője. Munkatársai szerint ma is figyelemmel követi ténykedésüket. Tettre kész, érdeklődő, hivatásukat szerető kollégákkal …
Tovább »