2023. szeptember 22., péntek
FONTOS

Címke: vetélkedő

Számos kihívás várta a diákokat a 12 órás gyulai vetélkedőn

    Csütörtökön 12 órás vetélkedőn vettek részt diákok a Vigadóban. Az eseményre négy gyulai középiskolából érkeztek a fiatalok. A koronavírus-járvány előtt 24 órás volt a rendezvény, melyet idén újra próbálnak éleszteni egy rövidebb, 12 órás vetélkedővel. A feladatok között volt többek között, hogy tervezniük kellett egy szabadtéri ifjúsági közösségi …

Tovább »

Megvédte címét az Erkel a Kolimpiában

  Az Erkel gimnázium csapata nyerte tavaly a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum által életre hívott, kollégiumok közötti vetélkedőt. A vándorkupa birtokosaként így az erkelesek dönthettek arról, idén miben mérjék össze tudásukat a városban működő kollégiumok diákjai. A napokban megrendezett viadalon öt csapat mérkőzött meg egymással röplabdában, hogy elnyerje a vándorkupát …

Tovább »

Hat órás vetélkedőt szerveztek a Vigadóban

A Gyulai Ifjúsági Központ még 2008-ban kezdte a 24 órás versenyt a középiskolások számára. Ezután az általános iskolások jelezték, hogy ők is szeretnének részt venni egy hasonló programon. 2017 és 2019 között meg is szervezték az eseményt, majd a koronavírus-járvány miatti szünetet követően idén ismét sor került a programra. Évről-évre …

Tovább »

Az energiatakarékosság fontosságára figyelmeztettek a lila iskolában

  A takarékos energiafelhasználás fontosságára figyelmeztettek a gyulai lila iskola harmadikos diákjai, az általuk előadott produkció hasznos gyakorlatias tanácsokkal is szolgált arra vonatkozóan, hogy a saját életében ki mit tehet annak érdekében, hogy ne pazaroljunk az árammal, a gázzal, a vízzel. Erre az előadásra annak apropóján került sor, hogy a …

Tovább »

Vetélkedve ismerkednek a vármegye értékeivel

Békés Vármegye Önkormányzata a Békés vármegyei és határon túli értékek, illetve hungarikumok témakörében vetélkedőt szervezett általános iskolák felső tagozatos, továbbá középiskolás diákok 4 fős csapatai részére. A vetélkedő fő célja a fiatalok megismertetése a hungarikumokkal, illetve elméleti és tárgyi tudásuk bővítése a magyarság értékeiről. A járási elődöntők március 21-én kezdődtek …

Tovább »

A második osztályos diákok adtak műsort a lila iskola farsangi ünnepségén

  Hagyományosan a második osztályos diákok adtak műsort a lila iskola farsangi ünnepségén. Az eseményt egy héttel eltolták, hiszen az iskola tanulói közül a diákolimpia játékos sportvetélkedő országos pótselejtezőjén mutathatták be ügyességüket Törökbálinton. Így egy héttel később rendezték meg a farsangi mulatságot, mint ahogy azt eredetileg tervezték. A csütörtöki eseményen …

Tovább »

Mezőberényi siker a bűnmegelőzési vetélkedőn

A mezőberényi Rau család nyerte az interaktív bűnmegelőzési program Békés megyei megmérettetését. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2022. október 18-án tartotta a „Házhoz megyünk!” országos bűnmegelőzési program megyei vetélkedőjét Békéscsabán. A kezdeményezés célja, hogy minél többekhez eljussanak azok a tanácsok, információk, amelyek segítségével el tudják kerülni, hogy bűncselekmények, balesetek …

Tovább »

Floorball-mérkőzésen dőlt el a vándorkupa sorsa

  Valamennyi gyulai középiskolai kollégium megmérette magát a harmadik alkalommal életre hívott Kolimpián. Az eseményt a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum hívta életre. A vándorkupa szabályai szerint a vetélkedőt idén a legutóbbi győztes csapat, a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium Szent Anna – Szent Gellért Kollégiuma rendezte meg. A diákok már várták …

Tovább »

Kistérségi csocsó bajnokságot rendeztek Gyulaváriban

  A kistérségi szociális intézmény gyulavári idősek klubjában rendeztek kedd délelőtt csocsó bajnokságot, ahol a gyulai és lőkösházi nyugdíjasok mellett a Szivárvány napközi otthon ellátottjai vettek részt, több csapatot alkotva. Az egy időben három asztalon zajló játékból nem hiányzott a szenvedély, és bár a körmérkőzéses rendszerben bonyolított bajnokság minden meccsének …

Tovább »

Közlekedik a család: Bartáék voltak a legjobbak

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2022. június 11-én Békéscsabán tartotta meg a „Közlekedik a család” vetélkedő Békés megyei fordulóját. A megmérettetés az AutoMobil Körös Kft. Szarvasi úti Škoda autószalonjában zajlott, ahová már reggeltől várták a megye több településéről érkező versenyzőket. Összesen 40 vállalkozó kedvű család teljesítette a közlekedéssel kapcsolatos feladatokat, …

Tovább »