2024. május 10., péntek
FONTOS

Gyula újra a virágos cím esélyese (VIDEO)

A videóban látható virágokat is alaposan megnézte a Gyulára látogató zsűri, az itt látható felvételeink ugyanis éppen akkor készültek, amikor az ítészek a fürdőváros köztereit látogatták. Az még a televízió képernyőjén keresztül is látszik, hogy a város ilyen növényekkel nem vallhatott szégyent, de az akkor nyilatkozó főkertész és a Közüzemi kft. egyik vezetője szerint kicsi az esélye annak, hogy Gyula 2007. után újra a legvirágosabb legyen az országban.

 Az inkább csak titkos remények viszont nagy eséllyel valósággá válhatnak, hiszen a kedd délelőtti, városházi sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester azt jelentette be, hogy október 25-én Gyula ad otthont a Virágos Magyarország verseny eredményhirdetésének. Ez pedig, bár senki sem mondta ki, valószínűleg azt jelenti, hogy a település 10 éven belül másodszor lesz a legvirágosabb.

 Katona Ilona, a rendezvényt szervező Magyar Turizmus Zrt. régiós vezetője elmondta, ebben az évben a helyi természeti értékek, kiemelten az állat- és a növényvilág megőrzése volt a szempont. Idén 299 település nevezett.

 Gyula főkertésze, Szászné dr. Várkonyi Adrienn arról beszélt, ez a verseny már közel sem csak a szép virágokról szól, a zsűri nagyon összetett szempontrendszer alapján vizsgálódik.

A virágos városért sokat tett a Közüzemi Kft is, Bányai György kiemelte, nagyon sok tapasztalatot szereztek úgy, hogy ők maguk is zsűriztek más településeken.

A sajtótájékoztatón a Magyar Turizmus Zrt. képviselője ismertette a három dél-alföldi megye legfrissebb adatait. E szerint az év első 8 hónapjában 3,4 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előző év ugyanezen időszakához képest. Ezen belül is kiemelhető az augusztus, ahol 8,8 százalékos volt a növekedés.

Nézze meg ezt is:

Legyünk társak a közlekedésben!

A közlekedési kultúra napjához közeli időpontban szerveztek a témához kapcsolódó programot Békéscsabán. A turisztikai főpályaudvaron …