
3 Téma – Gyulai Idegenforgalmi Egyesület
A turisztikai főszezonban már az új ötletek egy részével is találkozhatnak a fürdővárosi vendégek – derült ki a 3Témában a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőinek szavaiból. Coroiu-Bajó Zsanett elnök és Baloghné Hamza Gabriella alelnök a rövid és hosszú távú elképzeléseikről beszélt a műsorban.
Tovább »Művészsarok: Bodor Zoltán
3 Téma – Dr. Árpási Zoltán
Eseménydús, eredményes és újdonságokkal tűzdelt tanévet zárt a Gál Ferenc Egyetem gazdasági kara. A 3Témában Árpási Zoltán dékán összegezte 2024/25 eredményeit, beszélt a hamarosan folytatódó épületfelújítási munkákról és kitért az előzetes felvételi adatokra is.
Tovább »Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2025. 06. 26.
3Téma – Kovács Katalin
Egyik sikert a másik követi a Gál Ferenc Egyetemen, hiszen a tavalyi kiemelkedő tanév után a napokban egy újabb rekordévet zárhattak le. A 3Témában Kovács Katalin oktatási igazgató a 2024/25-ös évértékelés mellett az újdonságokról és a szeptemberi, várható létszámról is beszélt.
Tovább »A Gál Ferenc Egyetem gyulai karának diplomaátadó ünnepsége – 2025.06.20.
3Téma – Fekete-Dombi Ildikó és Prágai Adrienn
Kedd kora délután megérkeztek az Almásy-kastélyba a kiállítóhely történetének legtöbb műkincset felvonultató tárlat műtárgyai. A Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában június 20-án, 11 órakor nyílik. A 3Témában erről, a közelgő Dürer emlékévről és a Múzeumok éjszakájáról is beszélgettünk Fekete-Dombi Ildikóval és Prágai Adrienn-nel.
Tovább »Az Amerikai Liszt Társaság és az Erkel Ferenc Társaság ünnepi hangversenye 2025.06.13.
3Téma – Bagyinszki Zoltán
2013 óta világszerte, a következő évtől kezdve pedig Gyulán is ünneplik a szecesszió világnapját. A 3Téma vendégeként Bagyinszki Zoltán fotográfus a századforduló egyedülálló művészeti irányzatára és a gyulai értékekre hívta fel a figyelmet.
Tovább »