Békésről mintegy 90 fővel indult a mezőny, Gyulán 10 órakor rajtoltak a bringások, innen Békéscsaba, majd újra Békés volt a cél a Háromváros Kerékpáros Fesztiválon, mely összességében mintegy 200 embert mozgatott meg.
Tovább »Felvonultak a lovagrendek a Gyulai Pálinkafesztiválon
A Százéves cukrászdától indult péntek késő délután a lovagrendek felvonulása a Gyulai Pálinkafesztiválon. A programok a várkertben folytatódnak.
Tovább »Összeöntötték a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját
Péntek délután a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának összeöntésével kezdődött meg térségünk egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvénye, a Gyulai Pálinkafesztivál. Az eseményen Bora Imre fesztiváligazgató azt mondta, három napon át Gyula lesz a pálinka fővárosa. Kitért arra, hogy ezt a programot már az első évben támadások érték. Görgényi Ernő polgármester arról …
Tovább »A 90 éves Sebestény Istvánné Erzsike nénit köszöntötték
Görgényi Ernő polgármester virággal és emléklappal, Vigné Fábián Diána körzeti képviselő és Csige Gábor jegyző pedig tortával köszöntötte a 90 éves Sebestény Istvánnét. Erzsike néni tősgyökeres gyulai családba született 1933. május 24-én. Heten voltak testvérek, közőlük 88 esztendős öccse és 92 éves nővére él még. A szépkorú gyermekkora olyan volt, …
Tovább »Két óvodában eggyel kevesebb csoport indul a 2023-2024-es nevelési évben
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A fő napirendi pontok között elfogadta a grémium az indítható óvodai csoportok számát. Makráné Gombkötő Zita kiemelte, a Béke sugárútiban, valamint a Mágocsi útiban nem lett annyi beiratkozó gyermek, hogy a jelenlegi óvodai csoportokat megtartsák. Ebben a két tagintézményben öt helyett …
Tovább »Hadisírokat gondoztak a gyulai Szentháromság temetőben
Egy országos karbantartási program részeként végeztek sírgondozási munkálatokat szerdán a gyulai Szentháromság temetőben a békéscsabai hadkiegészítő és toborzó iroda munkatársai a 101-es Fekete Imre Területvédelmi zászlóalj közreműködésével. Hagyománnyá vált, hogy az év három jeles napjához kötődően, március 15-én, a május végi Hősök napján és halottak napján minden szervezet a …
Tovább »Programokban gazdag évet zárt az Erkel Ferenc Társaság
A napokban megtartotta éves közgyűlését az Erkel Ferenc Társaság. Somogyváry Ákos kiemelte, a koronavírus járványt követően kétséges volt a működésük, hiszen sok civil szervezet került nehéz helyzetbe. Az elnök hangsúlyozta, az előrelátó gazdálkodásuknak és a támogatásoknak köszönhetően nem veheti észre a helyi közösség, hogy nehezebb időket éltek. Rögtön az …
Tovább »Fákat és cserjéket ültettek a Harruckernben
Az iskola udvarán kilencedikes diákok ragadtak szerszámot, és láttak közösen munkához. Az adódó feladatokból mindenki kivette a részét. A közös munka csapaépítő hatással is bír, az iskola igazgatója kiemelte, ennek a programnak jelentős szemléletformáló hatása is van. Az egyik pénzintézet hirdette meg országosan a Hűsítő ligetek programot. Azt tűzték …
Tovább »Az ország legjobb kémikusai mérték össze tudásukat Gyulán
15. alkalommal rendezték meg szombaton a Lila VegyÉSZ bajnokság kémia verseny országos döntőjét Gyulán. Az 5-ös számú általános iskolában megtartott eseményt először Molnár Sándorné, az intézmény matematika-kémia szakos tanára szervezte meg 2009-ben. Ő hívta életre Békés vármegye egyetlen kémiaversenyét, melynek célja a tantárgy népszerűsítése, a kiemelkedő tanulók felfedezése, fejlesztése. …
Tovább »Sikeres és programgazdag évet zárt az Erkel Ferenc Társaság
Szombaton tartotta éves közgyűlését az Erkel Ferenc Társaság a városi könyvtárban, ahol értékelték az elmúlt esztendőt és felvázolták az idei terveket. Somogyvári Ákos elnök kiemelte, a pandémia után felmerülő nehézségek ellenére, rangos és színes kulturális programokkal tekintenek a jövőbe.
Tovább »