Témák: Tíz éves lett a Sérült Fiatalok Találkozója, melyet idén is megrendeznek – jelentette be Alt Norbert alpolgármester a kedd délelőtt megtartott sajtótájékoztatón. Az országosan is egyedülálló, ingyenes programon közel nyolcszáz embert látnak vendégül, őket negyven különféle program várja. Nagy erőkkel zajlanak a fűnyírási munkálatok Gyula közterületein. A hat traktor …
Tovább »Vendéglátós siker a GFE békési intézményében
Arany minősítéssel tértek haza a GFE Békési technikumának diákjai a közelmúltban rendezett országos megmérettetésről. A vendégtéri szaktechnikus tanulók a helyi termékekre építették versenymunkájukat. Az országos szolnoki verseny népszerűségét mutatja, hogy közel ötven csapat nevezett az idei Pelikán Kupára a szakács, cukrász, pincér, barista és pék szakmákat tanulók köréből. A …
Tovább »Komoly versenyre készülnek a gyulai ökölvívók
Szerda délelőtt szokásosnak mondható edzését tartotta a Békés Megyei Kempo Egyesület vezetője, Niedermayer Zsolt a Szivárvány Napközi Otthonban. A sérült fiatalok várják ezeket az alkalmakat, hiszen jó közösségi program számukra, mely a kikapcsolódást összeköti a mozgással. Ezek az edzések sokat nyújtanak az érintett fiataloknak – mondta a rendszeres edzéseket ingyenesen …
Tovább »Tizedik évéhez ért a Sérült Fiatalok Találkozója
Közös bemelegítéssel kezdődött tavaly a sérült fiatalok hagyományosan Gyulán megrendezett, vármegyei találkozója, melyen csaknem nyolcszáz látogatót fogadtak. Kedd délelőtt Alt Norbert alpolgármester a sportcsarnoknál megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az országosan egyedülálló, ingyenes programot idén is megrendezik. A sajtótájékoztatón elhangzott, ez a rendezvény már nem is annyira találkozó, hanem sokkal inkább …
Tovább »Jelenleg a fűnyírás az elsődleges tevékenysége a Gyulai Közüzemi Kft-nek
Ebben az időszakban a fűnyírás az elsődleges tevékenysége a Gyulai Közüzemi Kft-nek. Hat traktorral dolgoznak a város közterületein, lakótelepeken, közparkokban, valamint egyéb területeken. Emellett szálfüvező kézi kaszásokkal is lehet találkozni Gyulán, valamint ahol a traktorok nem tudnak dolgozni, ott kézikaszával és tolólapos fűnyírógépekkel végzik a parkgondozást. Bányai György kiemelte, …
Tovább »Gyula Tv Híradó 2025. 05. 12.
Témák: Idén sem csökkent az érdeklődés a Gyulai Virágok Fesztiválja iránt. A hétvégi program nemcsak a növények kedvelői számára fontos, hanem már a turisztikai szolgáltatók is számolnak vele. Valami lehet a gyulavári levegőben, vagy az ivóvízben – hangzott el a pénteki kiállítás megnyitóján. A tárlaton 12 helyben élő, vagy helyi …
Tovább »Gyula Tv Híradó 2025. 05. 09.
Témák: 24. alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt Gyulán. Az idei megmérettetésre 20 település 24 iskolájából 104 versenyző érkezett. A fogyasztóvédelmi online konzultációról tartottak sajtótájékoztatót Békéscsabán. Az eseményen elhangzott, a polgárok akár a légiutas jogokkal kapcsolatos szabályozásról is elmondhatják véleményüket. Negyedik alkalommal rendezte meg a “Kapkodd a lábad” …
Tovább »24. alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt Gyulán
A hagyományokhoz híven nyitó áhítattal kezdődött péntek délelőtt az Országos Bibliai Történetmondó Verseny Gyulán. Baráth János református lelkipásztor kiemelte, a Magyarországi Református Egyházban 2025 az ifjúsági szolgálat éve, ennek jegyében hirdették meg az idei versenyt, melynek központi témája “Ifjúság a Bibliában.” Az áhítatot követően a Magvető általános iskolában kezdődött …
Tovább »Fogyasztóvédelmi konzultációt hirdettek
A “Közös ügyünk a fogyasztóvédelem” elnevezésű online konzultációval kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót péntek délelőtt Békéscsabán, a kormányhivatal központi épületében. Rákóczi Attila főigazgató hangsúlyozta, számos hatósági tevékenységük van, ezek közül az egyik a fogyasztóvédelem, melyet kiemelten kezelnek. A koronavírus járvány idején megváltoztak a fogyasztási szokások, megnőtt az online tér jelentősége, ezzel párhuzamosan …
Tovább »Járási fejlesztési fórumot tartottak Gyulán
A járási fejlesztési fórumon fontos döntéseket hoztunk, melyek elsődlegesen a gyulai idősek és a gyermekes családok életminőségét hivatottak javítani, emellett segítenek megőrizni városunk közbiztonságát is – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. A Versenyképes Járások Program keretében korszerűsíteni tervezik: – a Temesvári úti idősek klubját (klimatizálás, nyílászárók részleges cseréje, …
Tovább »Gyula Tv Híradó 2025. 05. 08.
Témák: Rekordszámú, 143 minta érkezett az év pálinkás bonbonja versenyre, melynek mintáit csütörtökön érzékszervi zsűri bírálta. A négy kategóriából a krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás édességből érkezett a legtöbb a gyulai megmérettetésre. Együttműködési megállapodást kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatal és az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdaköre. A partnerségi szerződést Békéscsabán írták …
Tovább »Régiós futsal bajnok lett a Grosics Akadémia U17-es csapata
A csütörtök délelőtti edzésen készültek ezek a felvételek a gyulai Grosics Akadémián. Az U17-es csapat a szombati, Gödöllő elleni mérkőzésre készül. A napokban egy komoly sikert már megélhettek a gárda tagjai, hiszen megnyerték a dél-keleti, régiós futsal bajnokságot. A torna gólkirálya Pohner Bertalan lett. Nem szerepelt a prioritások között a …
Tovább »Partnerséget kötött a kormányhivatal az ifjú gazdákkal
Szerda délelőtt együttműködési megállapodást kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatal és az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdaköre. A partnerségi szerződést Békéscsabán írták alá a szervezetek vezetői. Egy közösségi és szakmai szövetség megerősödésének is nevezte a Békés Vármegyei Kormányhivatallal megkötött, együttműködési megállapodást Vincze Dávid Edgár, az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdakörének elnöke. …
Tovább »Gyula Tv Híradó 2025. 05. 07.
Témák: Rendhagyó testnevelés óra címmel hirdetett meg egy projektet általános iskolások részére a gyulai játszóház. A szabadtéri eszközök bemutatása mellett az egészséges életmódot népszerűsítik. Repisky Dániel ügyvezető 3Téma című műsorukban kitért arra is, hogy hamarosan kávézó nyílik a művelődési központ földszintjén, valamint több élőzenei koncerttel várják az érdeklődőket. 90 millió …
Tovább »Rendhagyó testnevelés óra várja a diákokat a gyulai játszóházban
Országos szinten is kiemelkedő évet zárt 2024-ben az Erkel Ferenc Művelődési Központ. Ez abból is látható, hogy az aktív közösségek által tavaly mintegy 1000 összejövetel, foglalkozás, program valósult meg. Az idei tervek között szerepel egy 10 állomásból álló koncertsorozat, amely az élőzenét támogatja. A művelődési központban a földszinten évekig …
Tovább »