2024. május 6., hétfő
FONTOS

Békéscsabán járt a hargitai elnök

A Hargita Megyei Tanács elnöke mindezek előtt a megyeházán találkozott Zalai Mihállyal, a Békés Megyei Önkormányzat elnökével, akivel megbeszélést folytattak több témában. Sorra vették azokat a területeket, ahol a két megye együttműködhet a jövőben. Ilyen a szakképzés, ami mindkét térség számára fontos, hiszen a szakemberek tudása elengedhetetlen a fejlődéshez. Szóba került a közös munka a halászat terén is, de a minden területre kiterjedő tapasztalatcsere az, ami igazán segítheti a megyék előrelépését.

Békés megye élen jár az értékek gyűjtésében, ösztönzi, biztatja a településeket, hogy alakítsák meg értéktár bizottságukat, és kutassák fel, őrizzék azokat az épített, gasztronómiai, kulturális és egyéb kincseket, amelyeket az elődök rájuk bíztak. A megbeszélés során a két elnök kitért Hargita megye és településeinek bekapcsolódására az értékek gyűjtésébe, ebben természetesen Békés megye segítséget nyújt Hargitának, tapasztalataikat átadják nekik.

Közös pályázatokat szeretne a két fél előkészíteni, főleg brüsszeli projektek jöhetnek szóba, amelyeknek köszönhetően együttműködhetnének a turizmus területén is. A déli-autópálya elkészülte után csökken a távolság a két megye között, ami erősítheti a partnerséget.

Megállapodtak egy kulturális adatbázis kiépítésében, ami kiterjed az adatok összegyűjtésére és cseréjére, mindez segítheti a két megye településeit a kulturális kapcsolatok kiépítésében.

Borboly Csaba és családja a megbeszélés után kilátogatott a csabai sörfesztiválra, ahol részt vett a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár megnyitóján, majd megnézte a kiállítók – közöttük Békés, Hargita és Kovászna megye – által felvonultatott értékeket.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.