2024. május 6., hétfő
FONTOS

Elmosta a vihar a Szeged-Grosics – Soroksár meccset (VIDEO)

Farkas Márk passzolt Veszelinovhoz, ő pedig Mészároshoz játszott. Ezek a képek még a találkozó előtti bemelegítésen készültek, ekkor még játékra alkalmas volt a pálya, de már gyülekeztek a viharfelhők.

A Szeged számára az volt a tét, hogy feledtesse a Kisvárda elleni kisiklást, az ifjabb Albert Flórián által irányított Soroksár pedig abban bízott, végre megszerzi első pontjait.

Rögtön az első percben Hegedűs léphetett volna ki ziccerben, de nem tudta átvenni a labdát.

A 3. perctől erősebb fokozatba kapcsolt az eső, ez pedig a játékon is egyre jobban észrevehető volt. A 16. percben Szántai tisztázott a tizenhatoson kívül, egy perc múlva Szabó Péter lövését fogta Holczer. A 19. percben Oláh Lóránt adott középre, de Hegedűs már nem tudta kapura tenni a labdát.

A megállíthatatlannak tűnő esőben a soroksári Valencsik bizonytalankodott, az agilis Király Patrik szerelte, és remek gólt lőtt. A gól után egy perccel, a 25. minutumban Hegedűs esésénél reklamált büntetőt a publikum. A Szeged láthatóan jól kézben tartotta a mérkőzést, a vendégek erejét leginkább a védekezés kötötte le, így mindenki abban bízott, a hazaiak abban bíztak, az eső ellenére be lehet fejezni a mérkőzést.

A 28. percben azonban az ég közbeszólt.

A játékvezető az öltözőbe küldte a csapatokat, majd mivel a vihar fél óra múlva sem csillapodott, lefújta a találkozót, melyet 0-0-ról indulva újra kell játszani.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.