

A belterületi csapadékvíz-elvezető pályázat harmadik ütemében fogalmaztak meg olyan célokat, hogy a legkisebbeket is bevonják a projektbe, emelte ki Kónya István.
Ennek jegyében hirdettek meg a víz témakörében egy rajzversenyt Gyula Város Egyesített Óvodája tagintézményei között. Az alpolgármester elmondta, arra voltak kíváncsiak, hogy a víz hasznosításával kapcsolatosan milyen alkotások születnek, hogyan közelítik meg az óvodások ezt a témát.
Az óvodai környezeti nevelés egyik kiemelt célja az, hogy a gyermekekben olyan lelkesedést alakítsanak ki, mely révén érdeklődéssel, fokozott figyelemmel fordulnak a természeti környezet felé. Az, hogy a jövő generációja milyen környezetben élhet, nagyrészt rajtunk múlik, fogalmazott az alpolgármester, éppen ezért van állandó aktualitása a környezettudatos szemlélet formálásának.
A nagycsoportosok körében népszerű és sikeres rajzpályázat mutatja, hogy az önkormányzat törekvése a legifjabb generáció megszólításában elérte a célját.