2024. május 7., kedd
FONTOS

Faltól-falig: bemutatták a Tiborc utca felújításának részleteit

Hétfő késő délután lakossági fórumot tartottak a Tiborc utca 1 milliárd forintos fejlesztéséről.

Kiss Szabolcs, a körzet önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tiborc utca állapota nemcsak az ott élőknek fontos, hiszen egy jelentős, városrészeket összekötő közterületről van szó. A korszerűsítéssel megfelelő összeköttetés jön létre a fürdő környéke és az elkerülő út között, a Tiborc utca, a Híd utca és a Popovits Jusztin utca kereszteződésében körforgalom segíti majd a közlekedést.

2010 óta az egyik legfontosabb ügy volt a városvezetés számára a Tiborc utca felújítása – mondta Görgényi Ernő polgármester. Hangsúlyozta, a projekt forrásszükséglete jóval meghaladja a helyi lehetőségeket. Hosszú küzdelem után azért is kaptak zöld utat az egymilliárd húszmillió forintos fejlesztésre, mert a döntéshozók értékelték, hogy ennek gazdaság fejlesztő hatása is van.
A fórumon a polgármester a fejlesztés részleteiről is beszélt. Kiemelte, ez egy úgynevezett faltól-falig beruházás lesz, vagyis a Gábor Áron utca elejétől egészen az Élővíz-csatorna hídjáig minden megújul.
A fejlesztés megkezdéséig több alkalommal tartanak majd lakossági fórumot.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …