2024. május 6., hétfő
FONTOS

A szeretetről szólt az egyházmegyei családi nap

Gyakran megtörténik, hogy nem érezzük, vagy nem tudjuk kifejezni szeretetünket társunk, gyermekünk, szüleink, vagy Isten felé. Többek között ezzel a témával, és a szeretet érzésének minél jobb, minőségi megélésével foglalkoztak a résztvevők a napokban Újkígyóson megrendezett egyházmegyei családi napon.

A nap folyamán előadás, interaktív kiscsoportos és gyermekfoglalkozások várták az érdeklődőket.

Szebellédi Zoltán, a rendezvénynek helyet adó település polgármestere kiemelte, büszkék arra, hogy immár harmadik alkalommal lehettek házigazdák. Gary Chapman nyomán a szeretet nyelvről Bucskóné Lehota Ágota, a püspökség családpasztorációs irodájának munkatársa tartott előadást. Mint mondta, fontos, hogy értsünk a szeretet nyelvén, hisz ellenkező esetben akár a kapcsolataink is félrecsúszhatnak ezen.

Az előadás után kiscsoportos témafeldolgozás következett, majd a résztvevők szentmisén vettek részt.

Részletek a videóban, még több kép a Galéria rovatunkban.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …