2024. május 7., kedd
FONTOS

Félezer diák a Bolyai anyanyelvi versenyen (VIDEO)

A verseny mottójául dr. Freund Tamás akadémikus, az első Bolyai-díjas professzor szavait választották. Eszerint “… az agyunkat egyre jobban lefoglaló külső információáradat ellenére képesek legyünk odafigyelni a lélek hangjára.”

A szerevező Bodó Sára kiemelte, ezen a programon külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy a fiatalokban erősödjön a csapatban munkálkodás képessége. A verseny feladatai igencsak próbára tették a fiatalok tudását. A megtanult dolgok visszamondása, ismétlése helyett elsősorban a kreativitásra építettek.

A Bolyai Csapatversenyt a matematika mellett először 2005 őszén, Budapest rendezték meg magyarból. Azóta a rendezvénysorozat az egyik legnagyobb országos programmá nőtte ki magát. A gyulai forduló eredményhirdetését várhatóan novemberben rendezik.

Képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …