2024. május 6., hétfő
FONTOS

A méz készítése összehozza a generációkat

Az idősebb korosztály tudásának átadását is szolgálja az a projekt, amelyről az Évgyűrűkben beszélnek a szakemberek. A Gyula Televízió egy kisfilmet is készít a méz készítésének folyamatairól, ahol a két generáció találkozik.

Kóra János mb. intézményvezető-helyettes az Évgyűrűkben beszélt arról a pályázatról, amely a méz készítésének állomásait mutatja be, melyben a különböző generációk együtt tevékenykednek. A projektben a Gyula Televízió is komoly szerepet vállalt, melynek egyik célja, hogy egy közös program segítségével összehozza az időseket és a fiatalokat, akiknek a tudást, mint értéket adnák tovább.

A pályázati anyag egy másik nem titkolt célja, hogy népszerűsítse a méhészetet, elsősorban a fiatalabb generáció számára, akik közül egyre többen érdeklődnek ez iránt a szakma iránt.

A műsorban többek között szó volt még arról is, hogy a pályázati program megvalósítása milyen hatást gyakorolt a helyi közösségékre.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …