2024. május 10., péntek
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Szijjártó Péter

Új lendületet adhat Gyula és a térség turizmusának az a 3,2 milliárd forintos beruházás, melynek alapkövét csütörtökön Szijjártó Péter részvételével tették le. A külgazdasági és külügyminiszter az eseményen kiemelte, a járvány által meggyengített ágazatot fejlesztésekkel lehet újra megerősíteni. Szijjártó Péter a várfürdő után a Gyula Televízió stúdiójába látogatott, ahol 3Téma …

Tovább »

3Téma – Dézsi János

Megújult a gyermekkönyvtár, hamarosan minden a helyére kerül, és február végén már a fiatalok is birtokba vehetik a teret. Dézsi János a 3Témában mindezeken túl arról is beszélt, hogy jelmondatot kerestek a bibliotéka számára, illetve hogy milyen további fejlesztésekben gondolkodnak még.

Tovább »

3Téma – 65 évvel ezelőtt végezték ki Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt

A gyulaiak megfélemlítését szolgálta elsősorban az az ítélet, amelyet ma már inkább terrorcselekményként – fogalmazott Görgényi Ernő. 1957 február másodikán végezték ki Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt. Ebből az alkalomból a békéscsabai Berényi úti temetőben található sírt, valamint a Kazinczy utcai laktanya falán elhelyezett táblát koszorúzták meg a megjelentek.

Tovább »

3Téma – Fabulya Attila

El kell telnie még legalább egy évtizednek ahhoz, hogy a fiatal, 18 éven felüli generáció értékelni tudja a magyar gyümölcsből készült pálinkát – fogalmazott Fabulya Attila. Az okleveles pálinkabíráló elmondta, közel 50 éven keresztül a magyar pálinka méltatlan helyzetbe került, de az utóbbi évek az ital felemelkedéséről szólnak.

Tovább »

Görgényi Ernő polgármester beszéde a magyar kultúra napján

Több programot rendeztek Gyulán, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan. Ezek közül kiemelkedett a szombati esemény a várszínházban, melyen a Mi lennék nélküled című előadást mutatták be. Görgényi Ernő polgármester kiemelte: Gyulán, a kultúra magyar városában mindig voltak és vannak olyan elkötelezett, képzett polgárok, akik éltették és éltetik kultúránkat. A videóban …

Tovább »

3Téma – Grosics Akadémia

Megkezdődött a téli felkészülés a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójánál. Már körvonalazódik egy mindkét fél számára előnyös megállapodás a klub és az ÁGOTA alapítvány között. A műsorban Kiss János szakmai vezetőt és Bali István edzőt kérdeztük.

Tovább »

Az agrárium helyzete Békés megyében – interjú Kulcsár Lászlóval

Bizonyos terményeknél visszafogottabbak lettek a hozamok a tavalyi évben, ennek ellenére a hazai agrárium pozitív évet zárt – fogalmazott Kulcsár László. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke kiemelte, a magyar mezőgazdaság olyan erős teljesítő képességgel rendelkezik, hogy a gyengébb kukorica termés ellenére a hozamok jelentős része még exportra is …

Tovább »

3Téma – Boldog Gusztáv

Az erdei fülesbagoly hazánk legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A jelenlegi télies idő beköszöntével számos bagollyal találkozhatunk Gyula belvárosában is. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető a 3Témában elmondta, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pár évvel ezelőtt indított el egy társadalmi bagolyszámlálás programot, amellyel évről-évre könnyen megállapítható a …

Tovább »