2024. május 10., péntek
FONTOS

Párbeszéd

Kézjegy – Markó István

Markó István a gyulai közélet meghatározó alakja. Nagyatádi Szabó János dédunokája és szellemi örököse a rendszerváltás utáni első országgyűlésben képviselő volt, a kilencvenes évek közepe óta pedig a helyi református gyülekezetben szolgál presbiterként.

Tovább »

A keresztény megújulás ma a szerelem és a házasság útja

Fizikus, akit lenyűgöz a teremtett világ rendje és szépsége; hívő lélek, aki az Örökkévalóval társalog, s belőle merít erőt; embernevelő és -tanító, aki lobogó szívvel szereti az ifjúságot és nemzetét. Pedagógus és tanár, s ehhez kapcsolódóan lelki vezető, továbbá hatni akaró oktatáspedagógus. Teológus, a Gondviselés fürkészője és elfogadója, s egyházának javát …

Tovább »

Kézjegy: Nagy László

A gyulai gyülekezetben végzett szolgálat volt leginkább szeretett munka az egykori debreceni főjegyző és püspökhelyettes, Nagy László számára. A füzesgyarmati gazdálkodócsaládból származó lelkipásztor mesélt pályája kezdetéről, és arról hogyan sikerült újjászervezni a református oktatást a kilencvenes években Gyulán. A nyugdíjas éveiben is szellemileg aktív Nagy László ma az Arany János …

Tovább »

Kézjegy – Czirok Sándor

Huszonöt éve alapította és vezeti igazgatóként a Göndöcs Benedek Középiskolát dr. Czirok Sándor. A pedagógus oktatás-szervezési munkájáért és közéleti szerepvállalásáért idén március 15-én a város Kiváló Polgára kitüntetésben részesült. Dr. Czirok Sándor a Kézjegyben elmondta, hogy munkája során mindig a közösség javát tartotta szem előtt.

Tovább »