2024. május 8., szerda
FONTOS

Előzzük meg a májrákot!

Nem túl közismert tény, hogy a halálokok között ötödik helyen szerepel ez a betegség, a közel harmincféle daganatos megbetegedés között. Ezek az adatok önmagukért beszélnek, ezért is fontos, hogy ráirányítsuk a figyelmet a megelőzésre. A Gyula Televízió Sorsforduló című műsorában a májrák jellemzőinek próbáltunk utánajárni.

Ahhoz azonban, hogy megértsük a májrákot, meg kell ismernünk kialakulásának egyik legfontosabb előzményét a májzsugorodást.

– A májzsugorodás lényege, hogy a májban egy idült gyulladás következtében jelentős mennyiségű kötőszövet halmozódik fel, ami egyre inkább elveszi a normális májszövetek helyét, és szinte hálószerűen bevonja az egészséges májat – mondta dr. Bányai Tivadar, a gyulai infektológia főorvosa. Tíz májdaganatból ugyanis kilenc a májcirrózis miatt alakul ki.

Dr. Rózsa Árpád sebész adjunktus praxisa során számos esetben találkozott májbetegekkel, és mint hangsúlyozta, a véralvadási problémák miatt a májzsugorban szenvedő betegek műtéti kockázata sokkal nagyobb, mint egyéb esetben.

A májdaganat kétféleképpen jelentkezhet. Elsődleges vagy másodlagos formában, és ahogy  dr. Licheinstein-Zábrák József, a patológiai osztály főorvosa fogalmazott, a májba „szeretnek” daganatos áttétet képezni más szervek. Ezek elsősorban az emésztőszervek, tehát a gyomor, a hasnyálmirigy és a vastagbél. Emellett a tüdőrák és az emlődaganat is jellemzően ebbe a szervünkbe ad áttétet.

Sajnos a májrák nem vehető észre azonnal, ezért is nagyon fontos a prevenció szempontjából, hogy rendszeresen legalább évente kétszer menjünk el egy szűrővizsgálatra, ami egy vérvételből és hasi ultrahangból áll. Itt, ha kiderül, hogy a májenzimek értékei magasabbak a határértéknél akkor kell további vizsgálatokat elvégezni.

– Ez egy viszonylag nagy tűvel történik, amivel mintát vesznek a páciens májából és ezt küldik el további szövettani vizsgálatokra – mondta el dr. Varga István radiológus főorvos, hozzátéve, ennek a vizsgálatnak az eredménye kideríti, hogy ez áttéte az alapbetegségnek, vagy nem.

A későn felfedezett májdaganatos betegek csak nagyon kis hányada éli túl az öt éves periódust. – Itt jön tehát a képbe a megelőzés, ami az életmódunkat érinti elsősorban – fogalmazott dr. Nagy Ágnes Krisztina, a megyei sugárterápiás centrum vezetője. Lehetőség szerint kerülni kell a tömény szeszes italok fogyasztását, de bármilyen alkoholos itallal szemben fontos a mértékletesség, és nagyon oda kell figyelni a napi megfelelő mennyiségű folyadék, elsősorban tiszta víz bevitelére. Persze a környezeti ártalmak, a sugárzásveszély, a por és egyéb belélegzett anyagok is elősegíthetik a betegség kialakulását, így a környezetvédelem ha is közvetve de mégiscsak betegségmegelőző lehet. Menjünk el tehát rendszeresen vizsgálatra, éljünk mértékletesen és előzzük meg a májrákot.

{vsig}galeria/majrak{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Bemutatták a várszínház nyári programját

1964. július 11-én Victor Hugo Hernani című darabja volt a Gyulai Várszínház első előadása – …