Nincsenek könnyű helyzetben az ország felsőoktatási intézményei: ezt nem csak a kemény konkurenciaharc, hanem az épp elfogadás, de könnyen lehet, hogy még változás előtt is álló felsőoktatási törvény egyes pontjai erősítik. Ennek ellenére nincs oka a panaszra dr. Fodor Lajosnak, a Szent István Egyetem gyulai főigazgatójának. A napokban egyetemi tanári címet kiérdemlő vezető a Gyula Tv 3Téma című műsorában beszélt az adatokról.
– A gyulai intézetnek különösen jól sikerült a beiskolázás, három szakon 266 elsőéves kezdi meg tanulmányait. Ez a tavalyi adatokkal összehasonlítva azt jelenti, hogy az államilag finanszírozott képzésben 200 százalékos emelkedést értünk el, összességében pedig 50 százalékkal több hallgatót tudtunk felvenni – mondta a főigazgató. Gyulán egyébként 760 diák tanul, ennek mintegy a fele levelezős hallgató.
A főigazgató beszámolt arról is, október elsejétől integrálódik a Szent István Egyetem 3 kara, a gyulai, a békéscsabai és a szarvasi. A főigazgató úgy nyilatkozott, emögött elsősorban akkreditációs kényszert érez.
– Fontos, hogy egy karként működjünk, és az oktatóinkat közösen tudjuk használni. közös szakokat lehet indítani, esetleg egyetemi szintű képzéseket is – fogalmazott az egyetemi tanár.
Emellett annak is lehet jelentősége, hogy az egyetem jelenleg 10 karral működik, ezek közül 6 főiskolai. Az egyetemi státust viszont várhatóan csak az az intézmény őrizheti meg, ahol több az egyetemi karok száma, mint a főiskolaiaké.
A főigazgató elmondta, hamarosan beindulhat Gyulán a dietetikus szak, melyhez már fel tudják mutatni a pozitív szenátusi döntést, itt jelenleg az akkreditációs folyamat zajlik.
További részletek a videónkban!