2024. május 6., hétfő
FONTOS

Termálos döntetlen a Honvéd ellen (VIDEO)

A gyulaiak bármennyire is szerették volna megszerezni szombaton a 3 pontot hazai pályán, miután az előző Bölcske elleni idegenbeli találkozón az utolsó percben kapott gól miatt csak 1 pontot tudtak a fiúk hazahozni. A mérkőzés kezdetén a Honvéd csapata dominált, majd a vendég csapat meggyengült, miután kiállították az egyik védőjüket, Lazarust. Ezt kihasználva Dragan az első félidőben, a 44. percben vezetést szerzett a hazai csapat számára.

A második félidőben nagyon kiegyenlített csatát vívtak a csapatok, ahol a Honvéd csapata Bobál révén megszerezte az egyenlítő találatot az 53. percben, majd erre válaszként a hazai csapat Okos találatával újból előnyre tett szert, 2 perccel később.

A gyulai szurkolók már bízhattak csapatuk győzelmében, de a vendég csapatból Prosser találatával döntetlen lett a mérkőzés eredménye, amely nem is változott a végső sípszóig.

A hazaiak védője, Kovács Tamás elmondta, hogy készültek a Honvéd ellen, hogy kijavítsák az előző heti, utolsó percben kapott gól miatt döntetlennel végződött mérkőzést, majd hozzátette, hogy úgy érzi, hogy elkerülendő találatokat kaptak, de ez benne van a labdarúgásban.

A gyulaiak trénere, Popovics Pál elmondta, hogy a csapat számára minden pont aranyat ér.

Jelenleg a Várfürdő-Gyulai Termál FC az 5. helyen áll, és a következő ellenfelük idegenben a csoportvezető Soroksár lesz.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …