2024. május 7., kedd
FONTOS

A Bárdos soron törtek fel garázsokat

A Gyulai Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat három férfi ellen, akik a lopás vétség miatt elrendelt nyomozás eddigi adatai alapján három garázs ajtaját törték fel, illetve próbálták kinyitni Gyulán, a Bárdos garázssoron. Az egyik ajtótól leverték a lakatot, de a másik két biztonsági zár miatt nem tudták kinyitni. Egy másik garázs ajtaját felfeszítették, a helyiség azonban üres volt, így semmit sem tudtak ellopni. A harmadik garázsból tájképeket, házi pálinkát, italokat és egyéb dolgokat tulajdonítottak el. A betörést követően a tulajdonos visszazárta a garázst, de a gyanúsítottak 2014. december 26-án újra felfeszítették az ajtót és az első alkalommal otthagyott pálinkát is eltulajdonították.

A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható három gyulai férfit a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói a városban szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak információi alapján azonosították és fogták el. A 48 éves K. József, az 52 éves M. István és a 43 éves G. Imre ellen a rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Nézze meg ezt is:

Újra kiadták “A gyulai Józsefváros története” című kötetet

    Két témában tartott sajtótájékoztatót Gyulai Évszázadok Alapítvány és a Gyulai Városbarátok Köre. Durkó …