2024. május 6., hétfő
FONTOS

A kiemelt vasúti szakaszok között a Szeged-Gyula vonal

A kiemelt projektek a következő szakaszok: Budapest-Miskolc, Püspökladány-Debrecen, a dél-balatoni vonal Szántód-Köröshegy és Balatonszentgyörgy közötti szakasza, Kelenföld-Százhalombatta-Pusztaszabolcs, Szeged-Hódmezővásárhely-Gyula, illetve a déli összekötő vasúti híd felújítása – ismertette az államtitkár.

Ugyancsak része a fejlesztésnek a GSM-R kommunikációs rendszer kiépítése 2554 kilométer hosszban, 450 kilométernyi vonalat villamosítanak és 2018-ig 400 kilométeren valósul meg átfogó pályarekonstrukció.

Az államtitkár részletezte MÁV adósságának alakulását is. A hitelállomány 2002-ben 27 milliárd forint volt, ez 2010-ben megközelítette a 300 milliárd forintot. Múlt év végére – a 108 milliárdos állami adósságátvállalás eredményeként – 152 milliárd forintra csökkent az adósság, amely ez év végére már csak 70 milliárd forint lesz.

Az adósság csökkenését segítette a szervezeti változás is, a MÁV csoport tagjainak a száma az elmúlt 5 évben 45-ről 24-re csökkent.

A 2007 és 2009 között bezárt 39 vasútvonalból 11-et újra nyitott a kormány és 19 járaton negyedével olcsóbb tarifával lehet utazni – jegyezte meg az államtitkár.

Fónagy János kiemelte: a bemutatott eredményeket munkabékével érte el a MÁV, az elmúlt 5 évben nem volt sztrájk, az átlagbér pedig 12 százalékkal emelkedett. A fejlesztések eredményeként többen veszik igénybe a vasutat. Például a felújított székesfehérvári vonalon ötödével nőtt az utasok száma. Kunszentmiklós, illetve Lajosmizse felé pedig felével többen utaznak – tette hozzá az államtitkár.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …