2024. május 9., csütörtök
FONTOS

A civil hét: megnyitó és programok (VIDEO)

A civil hét kezdetével egybekötött programot Alt Norbert alpolgármester nyitotta meg szombat délelőtt a Bay Zoltán Általános Iskola udvarán. A rendezvényt idén IV. alkalommal rendezik meg szeptember 19-27. között. A hét során 26 civil szervezet kap teret a bemutatkozásra.

Délelőtt zajlott a focibajnokság és az aerobik bemutató. A gyermekek számára többek között arcfestéssel, bűvészshow-val és a szelektív hulladékgyűjtési rendszer használata nevelő játékokkal készültek a szervezők. A szervező egyesület az ifjúság- és környezetvédelemmel is foglalkozik.

A programterv kialakításakor minden korosztály érdeklődését figyelembe vették.

A civil hét folytatásaként hétfőn „Egy folyó-három város” elnevezéssel, több civil szervezet részvételével csónakkonvoj indult el az élővízcsatornán a belvárosból, Veszelyig. A résztvevők útközben zsákokba gyűjtve a szemetet tisztították meg az érintett partszakaszt. A város vezetése szerint a három településnek közösen összefogva kell kiaknázni az élővízcsatornában rejlő turisztikai és egyéb lehetőségeket.

Sós Imre korábbi civil referens elmondta, a későbbiekben akár egy egész napot lehetne szentelni az élővízcsatornának, hiszen ez mindhárom város közös érdeke.

A civil hét rendezvénysorozata kedden, az autómentes nappal folytatódik.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …