2024. május 8., szerda
FONTOS

Termál FC – FC Dabas 1-1 (VIDEO)

Az első játékrészben a Termál nyomás alatt tartotta a vendég dabasiakat. A mérkőzés 20. percében jegyezhettük fel az első komolyabb próbálkozást. Kovács a jobb szélről továbbtette a labdát Siposnak, aki sarokkal továbbított Styeczhez, ő pedig nem hibázott.

A következő helyzetre több, mint 10 percet kellett várni. Kovács a jobb szélről Burainak ívelte át a labdát, ami Dévai testéről kipattant.

A 37. percben Bálint szabadrúgása Lázár fejéről szállt ki a pályáról.

A 41. minutumban Takács fejelte a kapu mellé a labdát. Még ebben a percben Kovács passzát Styecz próbálta a hálóba tenni.

Nem sokkal később Hollauer a kapu előterébe ívelte a labdát, amit Takács fejelt a kapu fölé.

A második játékrészben nagyobb fokozatba kapcsolat a Dabas. Ennek ellenére az 51. percben Burai egy szép szóló végén a félpályától egészen az öt és felesig jutott, ott azonban megállították.

Dévai szabadrúgása az 59. percben Ferenczi fejét találta meg, aki kifejelte azt a kapu előteréből. Egy minutummal később Hollauer lövése után Bálint kétszer is hárított. A következő percben Zsolnai Surányinak adta a labdát a bal szélre, aki a kapu elé tette azt. Szabó Csaba megmentve a góltól a hazaiakat, kivágta a labdát. A következő helyzetre 2 percet kellett várni. Csák lőtt kapura, ami Szabóról pattant le. Ezt a lehetőséget használta ki Dencz, de a labda elhagyta a játékteret.

A szögletet követően Takácsnak majdnem sikerült a hálóba fejelnie a 62. percben. Harman azonban védett. A 67. percben Takács fejelt a kapu irányába.

A dabasiak a 77.percben egyenlítettek, a gólszerző Surányi volt. 2 perccel később újra Surányihoz került a labda, aki Harman kezébe fejelt.

A Termál a 81. percben jutott lehetőséghez. Styeczet szerelték, Kovács a kapufát találta el. Egy minutummal később Hegedűs indította Burait, aki Bartus kezébe lőtt.

Takács a 85. percben a kapu mellé fejelte a labdát. A játékidő vége előtt 2 perccel Bozsik próbálta a hálóba helyezni a játékszert. Majd a következő minutumban ismét próbát tett. A hosszabbítás első percében Harman védte a kaput a Bárányos felől érkező labdától. Az utolsó helyzet is dabasi játékosokhoz fűződik. Bozsik lövése végül elkerüli a kaput.

A 93. percben a játékvezető kiállította a dabasi Dévait.

Az eredmény ezután már nem változott, Várfürdő-Gyulai Termál FC – FC Dabas 1-1.

Honti József, a Pest megyei együttes edzője elmondta, nagy árat fizettek azért, hogy nem használták ki a lehetőségeket. A Termál FC a következő mérkőzését szerdán, a Szeged-Grosics ellen játssza a Magyar Kupában.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …