2024. május 6., hétfő
FONTOS

58 milliárd érkezik a megyébe (VIDEO)

Bejelentését alátámasztja, hogy a tavalyi év végén, illetve az idei elején jelentek meg az első pályázati felhívások, melyeket hamarosan újabbak követnek. Ezek révén az előttünk álló néhány évben alig kevesebb, mint 58 milliárd forintot fordíthatnak Békés megye fejlesztésére, Békéscsaba pedig 13 milliárdot hívhat le a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program révén.

A programban a megyei önkormányzat feladatai közé tartozik majd a kiválasztási rendszerben való részvétel. A Irányító hatóság döntéseit megalapozó Döntés-előkészítő Bizottság feladata az, hogy véleményezze a beérkező pályázatokat. Itt az Irányító Hatóság mellett a megyei elnök kap szerepet, támogatást pedig csak az a pályázat kaphat, melyet ez a bizottság érdemesnek talál majd arra.

Zalai Mihály alapvető változásnak nevezte, hogy míg korábban a területfejlesztési forrásokat régiós, most megyei szinten, alulról építkezve valósítják meg.

A Békés megyét érintő 58 milliárd forintos keretből eddig 15 milliárd forintra jelent meg a felhívás, de ez az összeg várhatóan még ebben az évben 31 milliárdra bővül. Az már most látható, hogy közel 3,5 milliárd jut közlekedésfejlesztésre, mintegy 2 milliárd környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésre, 2,5 milliárdból pedig a kerékpáros közlekedést erősítik. Mindezek mellett fontos szerep jut az egészségügyi és szociális alapellátás erősítésének, a foglalkoztatás fejlesztésének és különböző, városi területek rehabilitációjának.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program valamennyi intézkedése – közvetve vagy közvetlenül – a gazdaságfejlesztést- élénkítést, ezzel pedig a munkahelyteremtést célozza. Elhangzott, a legfontosabb célkitűzés az, hogy fejlődő pályára állítsák Békés megyét.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.