2024. május 6., hétfő
FONTOS

Eredményes évet várnak a gyulai horgászok (VIDEO)

A Munkácsy Horgász Egyesület eredményes évet tudhat maga mögött, hiszen tavaly a szervezet tavába közel 160 mázsa halat telepítettek. Egy fontos változás 2016-tól a természetes vizeken történő halászatot érinti, itt már nem lehet ipari méretű lehalászást folytatni, így a horgászok is több hal fogásában reménykedhetnek. Az egyesület ebben az évben is tervez fejlesztéseket.

Az egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy idén a tavalyinál még több halat sikerül majd a tóba helyezni, ezzel is javulhat a fogási arány.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …