2024. május 7., kedd
FONTOS

Bejárták a kastélyt a helyi szállásadók (VIDEO)

A tárlatvezetés során az érintettek megismerhették, hogy milyen turisztikai attrakcióval gazdagodik a város, így már ennek alapján ajánlhatják ki a vendégek számára az új látnivalót.

Az idegenforgalmi egyesület tagjait várták egy helyszíni kastélybejárásra. A cél bemutatni az idegenforgalmi szakembereknek, milyen új látványossággal gazdagodik a város, így a kiajánlásokat már úgy tudják megtenni, hogy személyesen is megtekintették a kastélyt. A helyi idegenforgalomban érintettek úgy látják, Gyula egy hosszútávra meghatározó idegenforgalmi látványossággal gazdagodik a kastély megnyitásával.

A kastély a gyulaiak számára már március 4-től látogatható lesz, kedvezményes áron, húsz-huszonöt fős csoportokban, de ekkor még csak tesztüzemben tehát korlátozott módban egy regisztrálást követően.

Az Almásy-kastélyt március 18-án adják át ünnepélyesen, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével.

Nézze meg ezt is:

Elballagtak a Göndöcs, a Harruckern, a Karácsonyi és az Erkel diákjai

  Idén a katolikus közösségi házból indult a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum ballagási menete. A …