2024. április 13., szombat
FONTOS

Átadták a “Sikeres Gyulai” díjakat

A város fejlődése szempontjából emlékezetes, sőt meghatározó éven vagyunk túl: fogalmazott Görgényi Ernő az újévi polgármesteri fogadáson. A rendezvényen átadták a “Sikeres Gyulai” elismeréseket.
A városvezető első helyen emelte ki az Almásy kastély várakozáson felüli teljesítményét, hozzátéve, emelkedés volt a vár látogatószámában is és rekordévet zárt a Gyulai Várfürdő is. Tavaly mintegy 50 millió forintból tudtak utakat, járdákat felújítani, folytatódott az óvoda és az iskola felújítási program, fejlesztéseket valósítottak meg idős otthonokban és az önkormányzat most is hiány nélkül zárta az évet. Gyula polgármestere hangsúlyozta, az eredmények ellenére nem lehet hátradőlni, a munkát ebben az ütemben kell tovább folytatni.
Hagyományosan idén is öten vehették át a “Sikeres Gyulai” elismerést, Kurta János és Kurtáné Cselei Ágnes a gyulai labdarúgás és vendéglátásról írt könyveikkel érdemelték ki a díjat, amit nagy megtiszteltetésnek tartanak.
“Sikeres Gyulai” elismerésben részesült a 2004-ben alapított  Kilgray Zrt, a cég szoftvereivel több mint 40 országban közel hatvanezer felhasználónak segíti a fordítói munkáját.
Horváth Péter táncpedagógus a néptáncoktatásban végzett odaadó munkájáért vehette át a “Sikeres Gyulai” címet, ami számára nem csak elismerést, hanem pozitív terhet is jelent.
Számos területen végzett magas színvonalú munkájával érdemelte ki a “Sikeres Gyulai” díjat Titz Ádám János, aki emellett számos karitatív munkát is végez.
“Sikeres Gyulai” elismerést vehetett át Pénzes Sándor fotóriporter, aki az általa készített fotókkal, weboldalakkal, kiadványokkal, közvetetten a város népszerűsítését is segíti, szeretné ha minél többen megkaphatnák ezt a díjat.
A “Sikeres Gyulai Diák” címet Hegedűs Eszter, a Nicolae Balcescu Román gimnázium tanulója vehette át aktív iskolai és közéleti munkájáért.
Az újévi fogadás a gyulai ifjúsági fúvószenekar műsorával és egy állófogadással zárult.

Nézze meg ezt is:

A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám

  A Békés Vármegyei Levéltár munkatársa, Csík Ádám évekkel ezelőtt kezdte el kutatni a munkásőrség …