2024. május 6., hétfő
FONTOS

Több támogatást kapnak a nemzetiségi önkormányzatok

800 ezer forint további támogatást biztosít a jelenlegi egymillió forinton felül a város a gyulai német és román önkormányzatok számára.

Erről a helyi román nemzetiségi önkormányzat rendkívüli ülésén volt szó, ahol a grémium ez évi terveit is érintették.
Kiss Szabolcs képviselőjelöltként beszélt a gyulai román önkormányzat rendkívüli ülésén a grémium munkájáról, amit folyamatosan követ. Megítélése szerint mind a gyulai román, mind a német nemzetiségi önkormányzat hozzájárul a város kulturális életének színesítéséhez, ezért még nagyobb figyelmet érdemelnek. Ennek apropóján vetette fel, hogy a gyulai önkormányzat az eddigi támogatást növelje meg annak érdekében, hogy az önkormányzatok még színvonalasabb programokat tudjanak megvalósítani.
Görgényi Ernő az ülésen hangsúlyozta, a város a normatíván felül egymillió forinttal támogatja a nemzetiségi önkormányzatokat, mert olyan célokra fordítják ezt az összeget, ami példaértékű, őrzik és ápolják a nemzetiségi hagyományokat.
Az ülés egyik napirendje volt az az együttműködési megállapodás, amely a fővárosi román önkormányzat és a gyulai grémium között köttetett, egy fürdővárosi rendezvényről.

 

A tanácskozáson szó volt még a város által biztosított támogatás elszámolásáról, és a Galamb utcai óvoda nyári családi napjáról is.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …