2024. május 7., kedd
FONTOS

A Székely Aladár Fotóklub alkotóinak képeiből nyílt kiállítás

Minden nap érdemes legalább félórát áldozni a művészeteknek – idézte Márai Sándor gondolatait Fenyvesi Dóra a Székely Aladár Fotóklub ‘A mi világunk’ című kiállításának megnyitóján.

 

A tárlaton a gyulai fotóklub tagjainak elmúlt évben készült kedvenc fényképeiből látható válogatás. A megnyitón Katona Péter, a Magyar Fotóamatőrök Országos Szervezetének dél-alföldi alelnöke és a Békéscsabai Márvány Fotóműhely elnöke elmondta, hogy a gyulai és békéscsabai klubok közötti évek óta szoros és jó a kapcsolat. Ez annak köszönhető, hogy összeköti őket a fényképezés iránti szenvedély.
Az 1984 óta működő Székely Aladár Fotóklub tagjai folyamatosan tanulnak egymástól, és rendszeresen részt vesznek közös fotósétákon is. A klub évente két alkalommal szokta kiállításon bemutatni a tagok alkotásait.

A megnyitó végén Erdődi Ferenc a kiállítás alkalmából írt versét szavalta el. A 18 alkotó 74 képéből álló tárlat augusztus 25-ig tekinthető meg a művelődési házban.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …