2024. május 6., hétfő
FONTOS

Táblaavatással ünnepelték a gyulai kastély újjászületésének második évfordulóját

Március 18-án, a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitásának második évfordulóján avatták fel az ICOMOS-emléktáblát az épület főbejárata mellett. A felújított, egykori főúri lak tavaly nyerte el a műemlékeknek kijáró egyik legrangosabb nemzetközi elismerést, az ICOMOS-díjat.

A kastély felújítása hatalmas munka volt, de a díjak azt mutatják, hogy érdemes volt belevágni – mondta Görgényi Ernő. ICOMOS-díjas épület az Alföldön alig van, Békés megyében csak kettő található, ráadásul mindkettő Gyulán. A polgármester hozzátette, a szakmai elismerések mellett a látogatók száma azt bizonyítja, hogy nem csak a felújítás volt sikeres, hanem a kastély munkatársai is színvonalas munkát végeznek.

A tábla-avatás után ajándékot is kapott a két éves évfordulót ünneplő kastély. A Nobilitas Anno Alapítvány kuratóriumi elnöke, Gyevnár Erika adta át Dombi Ildikónak az Almásy család címerét, amit a civil szervezet az Országos Széchényi Könyvtárban talált.

Az évforduló alkalmából a kertben a kastélyt ábrázoló régi képeslapok, fotók voltak felfüggesztve, a kiállítóterekben pedig több rendhagyó programmal ünnepelték az elmúlt két év eredményeit.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …