2024. május 8., szerda
FONTOS

Varró Dániel értékelte a fiatal gyulai versírók műveit

Kedden délután, a könyvtár Simonyi-olvasótermében hirdették ki a városi versíró pályázat eredményeit.

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ költészetnapi felhívására öt korosztályban küldhettek be műveket az iskolások.
A beküldött verseket Varró Dániel értékelte, aki fiatalon maga is több hasonló pályázaton vett részt.

A József Attila-díjas költő elsősorban gyermekverseivel vált ismertté, Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéből bábjáték is készült, valamint Presser Gábor is megzenésítette a művet.

Varró Dániel a fiatal versíróknak azt tanácsolta, hogy olvassanak minél többet, és ne féljenek megmutatni írásaikat másoknak.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A …