2024. május 6., hétfő
FONTOS

400 millióból fejlesztik a közösségeket Gyulán

Csütörtök délelőtt azon a területen tartottak sajtótájékoztatót, ahol hamarosan megépülhet az elsősorban az Észak-Törökzugban és a környéken élőket szolgáló kültéri fitnesspark.

Az eseményen Kónya István alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, a beruházás 5,5 millió forintból valósulhat meg. Ebből három milliót egy pályázat révén fedeznek, kettőt az Egészséges Városért Közalapítvány áll, 500 ezer forintot pedig a képviselői keretből csoportosítanak át.

Alt Norbert alpolgármester arról beszélt, hogy ez a beruházás is része annak a 400 millió forint összértékű projektnek, mely révén közösségi tereket alakíthatnak ki, vagy újíthatnak meg Gyulán. A források egy igen jelentős részét civil szervezetek használhatják fel közösségi rendezvények megtartására. Ők április 19-ig egy belső pályázaton nyerhetnek el forrásokat.

Gyulán a források révén várhatóan még idén kilenc közösségi tér fejlesztése valósulhat meg. A szabadtéri fitneszparkot júliusban adhatják át.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …