2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Jó ütemben épül a Gyulavári felé vezető kerékpárút

85 millió forintból építik újjá azt a 755 méteres szakaszt, melynek a pályateste szerda délelőttre elkészült.

A helyszínen megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester jelentette be, hogy a kerékpárút kivitelezői jóval a tervezett határidő előtt végeztek a munka ezen szakaszával, és bár még van tennivaló, szinte biztosra vehető, hogy jóval a júliusi határidő előtt átadhatják a forgalomnak a különösen a Gyulavári felé közlekedők számára fontos szakaszt.

A környéken élők számára lényeges volt, hogy a kerékpáros közlekedés megfelelő körülmények között folyjon. Kiss Tamásné önkormányzati képviselő elmondta, a régi kerékpárút állapota sok kívánnivalót hagyott maga után.

Ez a szakasz korszerű összeköttetést teremt Gyulavári felé, a hídtól azonban nem folytatódik a kerékpárút. Szabó Károly, Gyulavári és Dénesmajor önkormányzati képviselője elmondta, korábban már nyújtottak be pályázatot, s bár az végül nem nyert, de most is keresik a lehetőséget.

A Temesvári úti és a Városerdő felé vezető kerékpárutakat összesen 400 millió forintos pályázati támogatásból építik meg, ehhez Gyula 135 milliós önerőt biztosít.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …